A homokszem, a homokozó és a sivatag

A szellem gimnasztikája

Olyan könnyed, játékos szellemi gimnasztika volna elgondolkodni az emberiség vélt vagy valós végtelen nagy szeretetéről a kényelmes lakások (fűtött-léghűtött) miliőjében, mert ugye, olyan megnyugtató ez az önelégült hangulat ez a privát „wilkommenskultur” sajátos változata, vagy akár a sajátnak vélt, kissé cinkelt árnyalata – például egy /vagy több négercsók (sütemény!) meg egy arabicából főzött remek ristretto elfogyasztása közben. Ennél már csak az ezt követő és megállíthatatlan ábrándozás a kellemesebb az utópia ideologikus bűvöletében, amikor felvillan a vidám, sokszínű kavalkád elképzelt képe, ahogyan majd együtt körbetáncoljuk a tereinket, templomainkat és természetesen a mecseteket is … és mosolygunk, mosolygunk, mosolygunk (betegesen?)…

Ilyenkor a kávézás derűjében bizony több ez mint, az érthetetlen az egyesek (akik bár sokan vannak!) NEM szavazatának előzetes bejelentése. Ilyenkor a kedélyesen kávézó (kis, nyárs, tájékozatlan) polgár tollat ragad és kommenteket ír, mintegy összekapva hiányos (mert szinte mindenkinek az) műveltsége csillogó kavicsait, helyére véli rakni a tévelygő véleményeket, a megbolydult világot, az arcába csapó (vélemények) ellenszeleit, melyek őszinte könnyeket csalnak révedező szemébe. És aki könnyezik, annak bizonyára igaza van.(Pl. a nevezetesen kicsorduló krokodilus könnyek?)

Hajigálások, csúsztatások

Dobálódzni kezd drágának vélt köveivel (általában azok, sajnos nem drágakövek) – és ha talál, ha nem, megállíthatatlanul hajigál. Mindegy kibe! Kormánypárti politikusokba, ellenzékiekbe (pl. mszp-és képviselőnőbe) tudósokba, egyházi vezetőkbe, publicistákba, bloggerekbe… mindenkibe, aki másképpen néz, lát, és akár tévedhet is, mint ő. Mert ő középen áll, saját világa legközepén, amelynek ő a tengelye. Nosza, ilyenkor hivatkozni illik, Nimródtól a Ferenc pápáig bárkire, közhellyé kopott fél-gondolatokra (ősközhelyekre) a változó időben és térben aktuálisnak lehet értékelni a múló érvénytelent, mert a saját látszat műveltsége, végül is neki, nagyon nagy, csodás dolog. Mert igenis, ő az egyetlen, aki pontosan érti, és érzi, hogy akkor abban a régi ó szent pillanatban mire gondolt Noé, Mózes vagy akár Jézus. Majd ugyanebben a folyamatban következnek a „hasznos” csúsztatások, általuk nagyokat csattan az arcunkon (logikánkon) az önmutogatásának hetyke ostora, hogy bezzeg az avarok, a kunok, svábok, zsidók, böszörmények, örmények és sok-sok népek maradékai milyen szépen beilleszkedtek világunkba és nemzetünk szerves részévé váltak. Mert valóban beilleszkedtek akkor abban az időben, azok között a társadalmi viszonyok között, ha nem is éppen mindig szépen és ráadásul nem is történt ez máról holnapra.

Akkor meg hol a gond, mi a baj? Mi ez a rasszista idegenkedés? Ugye, például mit dumál a NEM javára Köves Slómó, Németh Sándor és a püspökök, vagy akár a „gyütment” Csaba testvér, aki – a szerinte – annak örüljön inkább, hogy itt (is) lehet, hiszen a Trianoni határok mögött látta meg, bár önhibáján kívül ugyan, a napvilágot. (Megint a követhetetlen logika, mert aki repülőgépen született az repüljön, hajón – az ússzon, rohammentőben – az berregjen?) Szóval, neki/számára Csaba testvér példás teljesítményei dacára úgy maradt vad-idegen, mint egy pápua, vagy eszkimó. Különös felfogás. De nem ússzák meg váratlan/?/ kategorizálásait az ateisták sem, ha NEM –et ígérnek. Összekuszált értékrendjében vagy kommunista minden ateista vagy, annak vélt személyiség (Ha már itt tartunk, az lehetne akár Hume, Diderot, Joliot-Curie, Schopenhauer, Nitzsche és még sokan mások?), vagy ha neki érvrendszerébe úgy illene bele, akkor még azok a bizonyos vérengző „gondolkodók” (voltak sajnos ilyenek hazai tájainkon is) kegyesen, ellentmondást nem tűrve idézhetők lehetnek a saját igazsága fényezésében.

Szerénytelenség vására

Nem az ellenvélemény, ellenvélemények zavarnak. Rossz lenne, ha nem volnának, nélkülük megbicsaklana a demokratikus társadalom oly lassan megtanulható egyensúlya. Talán ez az újsütetű divat/mozgalom a kommentezés eredménye a szerénytelenség tobzódó vására. Vagy válsága? Eszmecseréinkben (kommunikációnkban) valóban válságos helyzetekről beszélhetünk. Ez már nem is a bőség, inkább a túltelítettség zavara. A régi, fél évszázaddal ezelőtti olvasókönyvekben olvashattuk, talán, a nagyon könnyű ortográfiai szempontok miatt, első példamondatunk gyanánt: úr ír. Nos, ez ma nem igaz, mert ír a bunkó is, elhagyva minden úri tartást (Márai) és bizony feleslegesen rengeteget kommunikál, a védtelen olvasókra löttyinti félművelt (fél? – ez ugyan jóindulatú túlzásnak tűnik), és (talán valamennyire para?) – olykor bizony ál-tudományos ismereteit, miközben ő maga álneve takarásában a névtelenség boldog-bugyuta homályában lebzsel.

Míg egy népdalnál, népmesénél nem zavar a szerző ismeretlensége, addig viszont a mindennapi párbeszédben annál inkább káoszt teremt. Még akkor is, ha a kommentár alapvető hiányosságaiban rajtakapható sok selejtes, félregondolt gondolat. Mert másfél milliónyi migráns már Európában tekereg. És kopogtat kapuinkon ennek a többszöröse. (Persze, jobb lenne, ha kopogtatna, de tör-zúz, fenyegetődzik! – viszont, erre a kulturális és modorbeli hiányosságra most ne térjünk ki.) Tehát másként kell számolnunk, bizony nem elég a két kezünk tíz ujja. És ha nincs kedvünk elmélyedni a csoportlélektan alapjaiban, mert abban az áll, hogy a csoportok viselkedése (etikája) nem azonos az egyének külön-külön szándékaival. Bibliai, riasztó példa a Jézus állítólagos védelmében Pilátusnak Barabást kiáltó tömeg. Szóval, nagyon összetett a közgondolkodásunk sok-sok motívuma és súlyos felelősége.

Végül a homokról

Nézzük végül tehát ezt a primitív példát, magát a címben megígért homokot. Egy szem homok a cipőnkben sem zavar. A homokos föveny, vagy a játszótéri homokozóval sincs soha semmi gondunk. (Amíg nem árnyékszék gyanánt használják a migránsok.) Viszont a sivatag, ugye, az már valóban egészen más. A sivatag, minden ismert homokkal szembeni elvárásunktól eltérően viselkedik, pedig a sivatag is csak (zömében) homokból van.

Ott ül lakásában, az asztalánál a NEM -ek ellen felháborodó önkéntes tollnok, a ristrettóját kevergeti mélán, világmegváltó gondolatai közepette szenveleg, azért csak-csak kinéz az ablakon és lám, már ott tombol az egykor árnyas fasor helyén, teljes erejével a Szahara, homokdűnék vonulnak, bezúdulnak az ablakán is, és nyomukban elpusztul minden, és lám még az arabicából főzött kávénak, de még a négercsóknak is annyi!