Ítélet van, katarzis nincs

„Nem kérdés, hogy aki az erőszak eszközével akar politikai változásokat kikényszeríteni, annak számolnia kell a kemény büntetőjogi megtorlással. Az ítéletről olvasva, Budaházy György történetére visszatekintve azonban egyáltalán nem érzem úgy, hogy az ítélettel minden a helyére került volna, hogy helyreállt a világ rendje. Még az a legkisebb baj, hogy a nyomozás 2008-as elrendelésétől az elsőfokú verdiktig olyan hosszú idő telt el, hogy lehetetlenné vált a katarzis átélése. Azok a politikai körülmények – a 2002-es választások tisztasága körüli, megnyugtatóan soha nem tisztázott kétségek; az őszödi botrány és ahhoz kapcsolódó 2006-os forró ősz –, amelyek talaján az erőszakra hajló szélsőjobb radikalizmus szárba szökkent, rég megszűntek, a történelem átlépett rajtuk. Nagyobb gond, hogy maga a bíró is elismerte, a vádhatóság munkáját számos hiba és hiányosság kísérte az ügyben. Így viszont befészkelheti magát a tudatunkba a gyanú: talán mégsem minden cselekmény úgy és azokkal a szereplőkkel történt meg, ahogy az az ítéletben szerepel. Ráadásul ennek az ügynek is van olyan része, amelyet a titokgazda elzár a nyilvánosságtól, éppen a kulcsfontosságú hangfelvétellel összefüggésben.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a valós vagy alaptalan terrorveszély belpolitikai eszközként való használata sem a korábbi, sem a jelenlegi kormánytól nem idegen, s a terror fogalma a politikai nyelvben egyre csak tágul, alapos okunk van kételkedni abban, hogy egy valódi terrorszervezet felett ítélkezett most a bíróság. Bár nem tolerálható, a szélsőségesség nem azonos a terrorizmussal, s a Magyarok Nyilaitól azért nem volt olyan nehéz megmenteni minket. Anélkül, hogy koncepciós eljárást emlegetnék, annyit rögzítek, hogy aránytalanul súlyosnak érzem az elsőfokú ítéletet. A norvég 77 ember lemészárlásáért 21 évet kapott…

Az igazságérzetem azért is háborog, mert eközben a 2006-os rendőrterror, állami erőszak politikai felelőseit meg sem karcolta a Fidesz által beígért nagy elszámoltatás. Gergényi Péter is szabadlábon. Pedig a forradalom ötvenedik évfordulóján az akkori hatalom a mostani ítélet logikája szerint terrorszervezetként működött. Az általa alkalmazott brutális és jogellenes fellépés célja politikai volt, a lakosság megfélemlítésével ugyanis elérte, hogy a következő években komoly utcai tiltakozások nélkül hajthassa végre megszorító intézkedéseit, s így kitöltse teljes mandátumát.”