„De itt most nem is erről van szó. Hanem arról, hogy megengedhető-e, ha egyes polgároknak aránytalanul nagyobb terhet kell vállalniuk azért, hogy élhessenek az egyik legalapvetőbb jogukkal. És a válasz egyértelműen nem. Annál is inkább, mert ha valakinek, akkor a nyugaton dolgozó magyaroknak biztos nagyobb tapasztalatuk van migrációügyben, mint sokunknak itt az országban. Bizonyára jobban tudják, mint is jelent a migráció, sokan saját bőrükön tapasztalhatták Orbán Viktor nyugati kollégái gyűlöletkeltő szólamainak hatását, sőt talán már muszlimokkal is többet érintkeztek egy-egy TV2-n sugárzott tendenciózus kampányvideónál.
A világban változatos mintái vannak a külföldön élő állampolgárok választójogának. Vannak országok, ahol ugyanolyan joggal rendelkeznek, mint az ország területén élők, más országokban valamilyen időhatárhoz kötött a szavazás, de olyan is van, ahol a külföldön élő polgárok nem szavazhatnak. Olyan azonban nincs, ahol a magyarhoz hasonló eltérő bánásmód létezne. Azt nyilván értjük, hogy a lakcímkártya megléte zavar be a dologba, hiszen ha egy londoni magyar megszüntetné magyar lakcímét, számára is megnyílna a kettős állampolgároknak járó levélszavazás lehetősége. De a valóságban nem ez történik, százezrek dolgoznak úgy külföldön, hogy nem adják fel magyar lakcímüket. A törvényeknek pedig a valósághoz kellene igazodniuk, hogy biztosítsák minél több ember zavartalan joggyakorlását.
A választójogi procedúrák, ahogy maga a jog is, rengeteg változáson ment át, hogy alkalmazkodjon a változó történelmi körülményekhez, a levélszavazás valamilyen formája mára rengeteg európai országban bevett szokás. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy semmi okunk nincs ódzkodnunk ettől az intézménytől.”