Hülye kérdésre nincs válasz

„Ha nem akarunk ugyanúgy nevetségessé válni, mint Karinthy Tanár úr kéremjében a bukott diák, aki azzal magyarázkodik, hogy a tanár amúgy is megbukott kérdezéstanból, akkor nem az a kérdés, hogy mit válaszoljunk a tanár hülye kérdésére, hanem az, hogy miképpen fejezhetjük ki azt, hogy maga a kérdés hülyeség. Semmiképpen sem úgy, hogy megpróbáljuk kitalálni, mit is akart kérdezni a tanár, és arra válaszolunk.

Ha egyszer a tanár úr abba a helyzetbe hozott, hogy válaszolni kell a hülye kérdésére, akkor már tökmindegy, mire kapok egyest. Ettől a tanártól nem szeretnék mást kapni. A tanár alkalmasságáról és a kérdés minőségéről a vitát nem ott az órán kell lefolytatni. Akkor már inkább nem válaszolok, elfogadom az elégtelent, és majd máskor, máshol folytatom le róla a vitát. Ott az órán ugyanis eleve nincs esélyem, ott ő az úr, a dolgok rendje szerint.

Azzal, hogy válaszolok, azt kockáztatom, hogy a tanár elfogadja a válaszomat, ad egy elégségest (vagy akár jelest) bizonyítva, hogy ő mennyire jó tanár, olyan választ is elfogad, amivel ő maga amúgy nem ért egyet. Ha nincs nagyon nagy, mondjuk az egész életemre kiható egzisztenciális tétje a jegynek, amit itt kapok, inkább dacosan hallgatok, és beszedem az elégtelent. Ezzel megtartom az erkölcsi alapomat arra, hogy majd valamikor a megfelelő fórumon felvessem a tanár alkalmasságának kérdését.”