A könyv haldoklik

„A könyv haldoklik. A nyomtatott még ötven, száz évig húzza, majd eltűnik, ahogy a kéziratos könyv is eltűnt a könyvnyomtatás feltalálása után néhány évtizeddel. Egy barátom a MÉH-telepeken szed össze könyveket, eladja, ebből él. Meséli, tömegével szállítják oda a könyveket, egész könyvtárakat dobnak ki, semmisítenek meg. Borzalmas! És ezt nem gonoszságból teszik, csak hát ennek az »adathordozónak« – szörnyű szó – lejárt az ideje.

Régiségértéke csak marad a könyvnek.

Néhány gyűjtemény persze túléli, mutatóba marad majd egy-két központi raktár, pár könyvtárat pedig csak úgy ott felejtenek majd valahol. De a régiséghez való vonzalom is múlóban. Azt eleve csak a reneszánsz találta ki, hogy a régi értékes: ebből a gondolatból nőttek ki a XV-XVI. században a könyvtárak, múzeumok, gyűjtemények. De ez a múltba vetett hit még Európában sem volt általános. Gyerekkoromban azt mondták Leányfalun a parasztok, hogy vihetünk mindent a padlásról, mert nekik aztán nem kell a sok haszontalan, ósdi lom, és az arab országokban is csak azért őrzik manapság a régit és az ócskát, mert jön rá a turista. Ám lassan az európai számára sem lesz többé értékes a régi. Ma már a múzeumok sem csupán tárgyakat mutogatnak, kevés, ha kiállítják Lehel kürtjét, inkább óriásplakátos hirdetés kell, szórólap, tévéreklám, múzeumpedagógia, világítás, nyomkodnivaló elektronika, peep-show.

A szemünk láttára veszíti el értékét a múlt és az emlékezet. Platón írta a Krisztus előtti negyedik században, hogy az írás megjelenése visszafejlesztette az emlékezetet, hiszen már nem kell mindent fejben tartani, megjegyezni. Indiában ma is élnek brahminok, akik kétéves koruktól memorizálják és kívülről fújják a Mahábháratát meg a Rámájanát: az írás ezt a képességet fölöslegessé tette. Az írás után a nyomtatott könyv megjelenése mérte a következő csapást a memóriára, a számítógép és az internet pedig végképp betesz neki. Ahogy mondtam, előbb a nyomtatott könyv tűnik el, aztán az elektronikus könyv, majd a betű. Végül pedig az emlékezet is. Ma már valójában az emberi emlékezet ellen folyik a harc, már az iskolában is.

A betű helyett mi lesz?

Kép. Két-három digitális generáció talán még olvas valamicskét, de aztán lassan elfogynak azok, akik öt percnél tovább képesek figyelni egyetlen, betűkből álló szövegre. Tolsztojnál máris érdekesebb a Facebook, Spinozánál szórakoztatóbb egy viccesen ugráló kiskutya, nem? Pláne, ha a technika fejlődésével beépíthető lesz az agyba egy modul, amin keresztül közvetlenül ingerelhetőek különféle idegközpontok.

Baj?

Annak, aki együtt hal evvel a világgal, persze, hogy baj. Igaz, mindennek vége szakad egyszer. Az egyes embernek, a népeknek, a kultúráknak. Az európai kultúra vagy háromezer éve született, és talán még adatik neki úgy kétszáz év. Nem kevés. És az emberiségnek is vége lesz egyszer. Hogy hány ezer év múlva, azt nem tudom, de ez a kaland sem tart örökké. Ám akkor is szép lehet egy élet, ha az ember tudja, hogy egyszer véget ér.”