„Furcsa világban élünk. Olyan világban, ahol nincs igazság, csak vélemények vannak. Ahol nincsenek érvek, csak személyes történetek vannak. Ahol axiómaként (alapigazságként, aminek hitelességét senki nem vonja kétségbe) fogadunk el olyan dolgokat, amiket mások erőltetnek ránk, a megkérdezésünk nélkül. A tolerancia olyan alapelv lett Európában, ami – bár nem világos, hogy kik és mikor találták ki – megkérdőjelezhetetlen, sőt: megsértését szigorúan büntetik, ha mással nem, kommentáradattal, médiakampánnyal. (...)
A tolerancia nem törődik azzal, ha megbántják, sőt a megértés és a világbéke jegyében igyekszik figyelmen kívül hagyni a sértést. A szeretet vállalja a megbocsátás fájdalmát, akár hetvenszer hétszer is. A toleráns engedi elveszni a bárányt, hiszen az ő döntése, az ő élete, talán így született, biológiai hajlama van a csatangolásra. A Jó Pásztor utánamegy akár egyetlen elveszettnek is.
Az evangélium nem a tolerancia evangéliuma, hanem a szereteté. Jézus aligha maxolja ki a modern tolerancia elvét, amikor kötélből ostort fon, és megtisztítja a templomot. Mivel szeret, pontosan tudja, hogy kinek mire van szüksége: irgalmas a megtérőkhöz, de megfeddi a megátalkodottakat. A bűnös asszonynak megbocsát, de úgy engedi el, hogy figyelmezteti »többé ne vétkezz!«. Mert a szeretet figyel a másikra, empátiával fordul felé, és még többet tesz: hisz a jóban, és hisz abban, hogy mindenki tud fejlődni, és mindent megtesz, hogy segítse a másikat ebben. A szeretet felemel, a szeretet gyógyít, a szeretet küzd a másikért. Szemben a toleranciával, ami csak arra képes, hogy mindenre azt mondja: »nem az én dolgom«.