„Nem tudom, mennyi idő kell, hogy a bicikli túl- és főleg hazatolása több nemzedék tudását, vagyis jövőjét valóban tönkre tegye. Azt hiszem, a Fidesz országlása óta eltelt ennyi idő.
Rilkét idézve: minden világos, még sincs nappal.
Félek, nem is lesz egyhamar.
A nyeregben ülőknek ez a kánaán, maga a turuldizniland. Az alattvalók szégyenkezve vagy hivalkodva becsukják szemüket, illetve a semmibe meresztik, oda, ahová tart Magyarország.
A demokratikus ellenzék erőtlenül bozótkodik, legitimálja azt a parlamentet, ahova már rég be sem szabadna lépnie.
A lassú többség nem hisz a szemének, hogy ennyire szemérmetlenül szét lehet lopni, tönkre lehet tenni mindent. Hol lehet altiszt, azt kutatja, ha még nem halt éhen, s ha még nem ment el Európába. A rezsim megdőlésében, ha érdekli még ilyesmi, nem nagyon hisz, jobb híján és szemlesütve valami reformban reménykedik.
Pedig Orbán Viktor vezérállama megreformálhatatlan. Ha ez így marad, Magyarországon előbb lesz olimpia, mint tisztességes közoktatás, előbb lesz újabb és újabb atomerőmű, mint tisztességes közgyógyítás.
Amit a Tanítanék mozgalom megpróbál -- a cinikus propaganda és az Orbán-média ellenében felnyitni a szülők és gyerekek, tehát a nagy többség szemét -- , az itt most a legfontosabb, és a legtöbb, ami tehető. S persze mindeközben tanítani, a tanterem csukott ajtaja mögött menteni, ami menthető. Minden tiszteletet megérdemelnek, azok is, akik ennél nem mennek tovább, s azok is, akik levonják a következtetést, hogy céljaik csak a rezsim leváltásával érhetők el, egy jogállam, egy új magyar köztársaság alapításával.
Akkora informális erő van a kezükben, mint tán egyetlen társadalmi csoportéban sem. Nem gyújtogatni akarnak, nem felforgatni, hanem tanítani szabadon, egy szabad országban. Még a gyengeségük, a civilségük is erővé válik, ha elhiszik, hogy együtt, nagy tömegben nem zsarolhatók. Hogy nem veszíthetnek semmit. Győzni viszont lassan muszáj lesz, mielőtt így vagy úgy elfogy, akit tanítani kéne és még lehetne.”