Agónia

„Van-e még valami tétje annak, ki lett az MSZP elnöke?

Persze. Az a pár tucat státus, amit a szocialisták még mindig remélhetnek: pár tucat bársonyhuzatos szék a parlamentben, pár tucat képviselői egzisztencia. Ennyi maradt a legerősebb úgynevezett baloldali pártból, így fest ma az »alternatíva«.

A szocialisták sokáig sikeresen tudták imitálni baloldaliságukat. Elhitették,  hogy a nómenklatúra élelmesebb nyertesei mellett a vesztes sokaság érdekeit is képviselik.  Sokáig bejött nekik, hogy a párt miközben a kádári nosztalgia bázisát kihasználva balra hangol, valójában jobbra húz. Horn Gyula belülről bizonyára megszenvedhette ezt, de volt annyira pragmatikus, hogy kezelni tudja ezt az eredendő skizofréniát.       

A nómenklatúra-nagytőke akkor pártolt el a szocialistáktól, amikor a köreikből érkezett Gyurcsány kormányosi alkalmatlanságával zátonyra navigálta a kétlelkű MSZP-t. Először minden bizodalmukat az agilis Gyurcsányba vetették, de be kellett látniuk, hogy tévedtek. (Nehezen ment.) Utolsó reményük Bajnai Gordon volt, de Bajnai végül is mentőcsónakba szállt, okosabb volt annál, mintsem főbe lője magát a reménytelenül fennakadt hajón.”