A magyar kormányzat egy kupleráj

„Miután egy-két nappal ezelőtt kiderült, hogy a magyar állam hirtelen nem tekinti feladatának minél jobb életszínvonal biztosítását minden magyarnak (miután éveken át tódították az unortodoxia csodáját és táplálták a hozzá nem értők körében Európa motorjának illúzióját), ellenben előtérbe helyezi a rendet (szoros összefüggésben azzal, hogy bandaháborúk törtek ki a magyar uralkodó rétegen belül a források újraosztásával kapcsolatban); ugyanekkor a Standard & Poors úgy döntött, nem minősíti fel a magyar államadósságot; kétségbeesett lépésekkel ide-oda csapkodnak, kizárólag a jövőre vonatkozó ígéreteket téve (márpedig volt-e valamikor, hogy ez a kormány betartotta egyetlen ígéretét is?) az egészségügy végleges válságának elkerülése érdekében, az oktatási rendszerben eldöntött totális államosításra újabb tanártüntetések a válasz (és a rutinszerű államtitkári szintű hazugság arról, hogy a pedagógusok követeléseinek nagy részét már kielégítették) -- ezek után már nem lehet csodálkozni azon sem, hogy egy gazdasági miniszter június közepén (!) meglepődik az Európában tök utolsó I. negyedéves GDP-adatok kapcsán, az viszont már kifejezetten egy kupleráj képzetét kelti, hogy utána olyan ellenszert hirdet meg (gonorrheára promiszkuitást), ami utoljára -- a szakszerűségét tekintve -- egy járási párttitkárnak juthatott volna eszébe a negyven évvel ezelőtti Magyarországon, és a főnöke mégsem rúgja ki sur place. A lényeg: politikai akarat és hűség (még) van, és ezért semmilyen arcvesztés és tök értelmetlen, viszont annál károsabb locsogás sem kár.”