Kalaplengetés Schiffer Andrásnak

„Már korábban megírtam, hogy őt tartom az Orbán-éra Országgyűlése legszínvonalasabb képviselőjének, azon kevesek egyikének, aki komolyan vette a parlamentarizmust, és értelmesen művelte azt, amit a képviseleti kormányzat hanyatlásának korában az Országházban még művelni lehetett. (És távozása a magyarországi parlamentarizmus tömör sírfölirata.) Mai politikus lévén, tőle sem állt mindig távol a ravaszkodás, de sokkal becsületesebb és elkötelezettebb volt, mint a többiek. Bár elemzésével hiánytalanul talán soha nem értettem egyet, kétségtelen, hogy az elavult szociáldemokrata-liberális-konzervatív hármasság hazai, provinciális változatával szemben ő hozta itt létre a korszerű politizálásnak legalább a vázlatát. A számomra egyébként rokonszenves PM – már amennyire polgári párttal én egyáltalán rokonszenvezni tudok – kiszakadt az LMP-ből, Schiffer pártjából, s erre volt nem kevés jó oka; ám a lényeget illetően Schiffernek lett igaza abban, hogy az MSZP-utódszervezetekkel lehetetlen stratégiailag (vagy akárhogy) együttműködni. (…)

Kénytelen voltam kritikusan és szkeptikusan szemlélni Schiffer András tevékenységét (noha egyszer szavaztam az LMP-re jobb híján), de ennek ellenére nem tagadhatom meg ettől a népszerűtlen, bár köztiszteletben álló, tisztességes és meggyőződéses államférfitól vonakodó nagyrabecsülésemet. Sajnálatos, bár érthető és méltányolható távozása sok gondolatot ihlető bosszankodástól és berzenkedéstől kímél meg, ugyanakkor világosan illusztrálja a honi politika megállíthatatlan hanyatlását, és nyilván hozzá fog járulni a vállvonogató szkepszis fölöttébb kártékony erősödéséhez. Ha már Schiffer is föladja, akkor nincs mit tenni – gondolják majd sokan, olyanok is, akik soha nem voltak az LMP hívei.

Ez szomorú.

De szomorú az egész.

Mindenesetre kösz, András, te legalább megpróbáltad.”