„A cigányozós-harsány-ultraradikális kiindulópontok és a közép között nem feltétlenül nagyobb a távolság, mint amit a Fidesz bejárt az európai értelemben vett liberalizmustól a mai állapotáig, ez önmagában nem okozhatna gondot. Az sem nagy szám, hogy a történtek következtében szakadhat is a Jobbik. Az, hogy Vona Gábor támogatottsága ellenjelölt hiányában is csak 80 százalékos volt, nem sokat jelent. Aki elmegy, nem fog hiányozni. Akik elmennek, mindig a reménytelenbe mennek el, ezt tanítja a történelem: az MDF-ből kiszakadt MDNP-től az LMP-ből lelécelt PM-ig mindenki rosszul járt, talán csak az MSZP-t otthagyó DK-sok vergődtek valamire, ám fényes diadalt ők sem arattak, és ha jól értem, visszavágynak.
A Vona-probléma másmilyen természetű, és két dologról szól. Az egyik a karizma, a másik a szabad tér.
1. Vona Gábornak még nem sikerült bizonyítania, hogy elég tehetséges ahhoz, hogy tömegeket szólítson meg. Eddigi tudása-teljesítménye egy szubkultúra radikalizálásához és mozgósításához volt elegendő. Ahhoz, hogy a Fidesz és a baloldal árváit magáévá tehesse, nagyságrendekkel több kell. Másmilyen minőségre van szükség. Nos, ennek a másmilyen minőségnek a csíráit sem látom benne.
2. Amikor Orbán Viktor és a Fidesz annektálta a teret a jobboldalon, akkor ott nem volt semmi, ami életképes és perspektivikus lett volna. Ott tátongott a hatalmas nagy üresség, jöhetett a politikai honfoglalás. 2016-ban ilyen szabad területek nincsenek, a tér karaktere is átalakult.
2016-ban a felállás különbözik az 1996-ostól, de a nullanullás évek második felének konstellációjától is. Attól, amikor a Jobbik – és mellesleg az LMP is – az akkori vákuumok hatására létrejött, felemelkedett és a parlamentbe erősödött. 2016-ban nemcsak üres terek, egyensúlyok sincsenek. 2016-ban Orbán Viktor és a Fidesz van egyfelől – mindenki más másfelől. Teljesen mindegy, hogy ki jobbos vagy balos. Az sem számít, ki konzervatív vagy liberális. A radikalizmus is egyre tartalmatlanabb. A hagyományos kategóriák értelmezhetetlenek. Csak pozíciók vannak.”