„Nem azért, mert feminizmus. Nem az tetszik benne, hogy férfiakat püföl szanaszét a kardjával. Persze, ebben is van valami, de mondjuk… na erre még visszatérek. Ha Brienne férfi lenne (mint ahogy majdnem az is, mármint finoman szólva is igen androgün jelenség), és a személyisége ugyanez maradna, én akkor is imádnám, szimplán az értékrendje miatt. Fejet hajtok azok előtt, akik a lojalitást, a becsületet, az elkötelezettséget, a kitartást nem csak elvben tartják fontosnak, hanem a cselekedeteiket is ezek szerint irányítják. Szeretem, ha valaki tartja a szavát, és csodálatos, ha valaki úgy kemény, hogy közben nem szívtelen. Brienne ilyen. Ha valódi, hús-vér személy lenne, és ismerném, nagyon tisztelném. Még úgy is, hogy valószínűleg nem tudnék vele két szót beszélni, mert szociálisan kicsit awkward.
Most, hogy belegondolok, nagyon érdekes, hogy ebben a középkori alapokat használó világban jobbra-balra futkároznak a lovagok, de az igazi, klasszikus lovagi értékrendet mégis egy nővel képviselteti Martin. Még a lovagi kultúra és az azt megörökítő irodalom egyik legjellegzetesebb vonása is jelen van, az úgynevezett »udvari szerelem« – mely egy nagyon szép megfogalmazása annak, hogy van a szegény, nemes SZÍVŰ lovag, csak úgy epekedik a nemesi SZÁRMAZÁSÚ kisasszony után, csak epekedik, az néha megdobja valami taknyos zsep… jónem, illatos kendővel, a pasas meg a nevében akár halálos végkimenetelű összetűzésekbe is bocsátkozik. Gondoljuk csak át Brienne kötődését Renly-hez. … Ez egész romantikus. Emlékszem, hogy odáig voltam azért, mikor az ovis szerelmem (állítólag) értem verekedett az udvaron… biztosan nem értem verekedett, de amíg azt hittem, hogy így van, addig eléggé szerelmes tudtam lenni.”