Május 2.

„Mindezeken felül az sem gyakori, hogy a május elsejei »ünneplőkről« hihi-haha riportokat közölnek, tele cinizmussal, infantilis kérdésekkel, kiszólásokkal. Ugyanis az ilyen alkalmakkor csak az nem talál »makkos cipőben« lábteniszező apukát, 90-es évekbeli Centrum Áruház-szatyorban fényesre bokszolt autóstáskát, már 9.00-kor mustáros galambszürke érettségi zakót 40-es emberen, szandál-zokni felállást, aki »thür, az mer« jelszóval támadó, ­CCCP-s pólóban, ragasztóban úszó munkáspárti punkot, gatyából bográcsba merítés közben kikandikáló feneket, aki nem keres.

Aki viszont ezeket keresi, az az életben semmiben és sehol nem talál ezeknél nagyobbat. Az ilyen majálisbúvárral együtt nevetni nem, csak rajta lehet, továbbá erőltetett pásztázásán azok körében, akik évtizedek óta ide hozzák ki anyjukat, nem pedig a Szigetre. Akiknek nem egy hét együttlét jut Festipay-kártyás fizetéssel, hanem pár óra kissé túlárazott, alultöltött korsó sörökkel, tánccal MSZP/DK-színpad előtt fura nevű zenekarok fura dolgokat éneklő számaira.

(...)

Mindannyian várják május egyet, de még jobban várják május másodikát. Végre visszazökkenhetnek az illúziók nélküli hétfőbe – május elseje ugyanis mindig egy kicsit a remény is –, nem álmodnak, marad a kiszámítható, örök jelen. Május másodikán már nem korbácsolja fel őket egy politikus sem azzal, hogy »megvédjük a munkavállalói jogokat«, és halkul a »nem hagyjuk« orkán is. Május másodikán minden és mindenki újra normális, kiismerhető és kiszámítható lesz. Május másodikán újra elfelejtik őket, másodikán már mémgyár is másokról termeli a semmit.

De május másodikán egy pillanatra azért eszükbe jut: jó volt a tegnap.

Ha ez az érzés megtapad, úgy nyugtalanok lesznek. Ha nyugtalanok lesznek, erősek lesznek. Ha erősek lesznek, elindulnak. S azzal kezdetét veszi a második eljövetel.

Közel már az idő, nyissátok meg szívetek!”