Naplopó demokrácia

„A liberális demokrácia a parlamenti rendszert és a liberális szabadságjogokat, az egyetemes emberi jogokat jelenti, továbbá a szakértők által ellenőrzött szakértői politikákat. Más demokráciák nem is demokráciák, hanem formálisan demokratikus önkényuralmi rendszerek. Igazi demokrácia csak egy van, a liberális.

Pedig a brüsszeli elit és a hazai liberális értelmiség által vallott ezen nézet egyvalamivel biztosan nem találkozik: a nyugati egyetemek egyébiránt baloldali gondolkodás által uralt, posztmodern felfogásával a demokráciáról. A liberális demokráciának nevezett fősodratú államberendezkedés ugyanis éppen a politológia tanszékek egyébiránt balos professzoraitól kapja a legtöbb kritikát. Amit ezek a kritikák kevesellnek a liberális demokráciában – nos, az éppen a demokrácia, tehát a nép uralma. (...)

Bajos lenne kétségbe vonni, hogy a többségi demokrácia: demokrácia, tekintve, hogy a demokrácia a nép uralmát jelenti, minden egyéb kritérium nélkül. A nép uralma, mint olyan, semmit nem mond a döntések minőségéről, tartalmáról, hatékonyságáról, a leszavazott kisebbségekről. Nem garantálja, hogy a demokrácia jó lesz, nem minőségi, nem is mennyiségi fogalom, hanem a döntéshozás módját határozza meg. A liberális demokráciában a liberális nem kiterjesztő, hanem megszorító jelző: a parlament, az emberi jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere stb. mind korlátozza a demokráciát. Nem biztos egyébként, hogy ez annyira ördögtől való ötlet: a demokráciától nemcsak a korai liberálisok, hanem a korai konzervatívok is erősen tartózkodtak. Mégis megfigyelhető egyfajta fura ellentmondás mindkét tábor korai hozzáállásában: a liberálisok a nép nevében kerülték meg a népet és sugdostak az uralkodók fülébe; a konzervatívok elitisták voltak ugyan, de ha a nép uralmában nem is, annak józan eszében mégis bíztak.

Nemhiába döbbentek le az angol liberálisok a 19. században azon, hogy a parasztok a torykra szavaztak és könyvelték el később a kommunisták a parasztságot reakciósnak. Ezért lehet az, hogy ma Európában a jobboldal több demokráciát követel a hétköznapoktól elszakadt, elefántcsonttoronyban, üvegpalotában élő brüsszeli elittel szemben.

Több demokráciát azonban nemcsak az európai jobboldal, hanem a nyugati radikális baloldal is követel, nemcsak az egyetemeken, hanem a közéletben is. Általában közvetlen, részvételi vagy deliberatív (vitatkozó, tanácskozó) demokráciának hívják ezt. Molnár Attila Károly eszmetörténész kötete épp a tanácskozó demokrácia mibenlétét elemzi, amelyet olyan utópiának fog fel, amely a csevegés által váltja meg a társadalmat (innen a cím: A tanácskozó demokrácia és a megváltó csevegés).”