„Az említett videóhoz hasonló gyorsasággal terjedt a napokban a hír, miszerint a kormány a földrajzoktatás háttérbe szorítását tervezi. Hamar meg is születtek az első viccek: nyilván azért tenne így a Fidesz, hogy az országot a jobb megélhetés reményében elhagyni készülő fiatalok ne tudják majd, merre keressék Londont. A helyzet ennél persze valamivel összetettebb, de rózsásnak – hacsak nem törjük további olcsó poénokon a fejünket – így sem nevezhető. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervei szerint a következő tanévtől nem szakközépiskolák, hanem úgynevezett szakgimnáziumok működnének, s ezekben a természettudományos tárgyak oktatását drasztikusan visszanyesnék. Így a diákok csak azt a tudományterületet tanulnák, amely választott szakmájukhoz elengedhetetlenül szükséges: a leendő gépészek fizikát, a vegyészpalánták kémiát, míg a földrajz maradna az ifjú turisztikai szakembereknek. A kereskedelmi pályára készülők fejét pedig nem is tömnék ilyesmivel, hogy jusson elég hely a nyelveknek.
Tehát nem arról van szó, hogy a szakközépiskolák innentől jobban hasonlítanának a gimnáziumokhoz. Épp ellenkezőleg: a szakgimnáziumokban még kevesebb közismereti tárgyat oktatnának. Ami azt jelenti, hogy az elsajátított ismeretanyagot tekintve tovább nyílna az olló a gimnáziumi és a szakoktatásban részt vevő fiatalok között. Az utóbbinak persze elsődleges célja, hogy szaktudást nyújtson, de mint a szakgimnáziumok esete is mutatja, nem kell sok ahhoz, hogy a »szak-« előtagból fosztóképző legyen. Elég annyi, hogy megváltozzanak a piaci igények, és az egyetlen vágányra állított fiatal ott találja magát a semmiben. Ki venné a bátorságot, hogy előre megmondja, hány szakemberre lesz szükség négy év múlva egy adott területen? És ki venné ahhoz, hogy hazárdjátékra kényszerítsen tizenéves gyerekeket: vagy bejön a számításod, és lesz munkád, vagy ott maradsz aprópénzre váltható – pontosabban más valutára rugalmasan konvertálható – tudás nélkül? Persze ha nincs szakmunka, még mindig ott a közmunka. Ez is egy értelmezése a közoktatásnak.”