„Az egyenlőségnek ez az értelmezése nyilvánvalóan cinikus, megtévesztő és önző. Azt a látszatot kelti, mintha az embereknek minden élethelyzetben ugyanolyan juttatásokra lenne szüksége. Mintha a koraszülöttnek, a súlyos autóbalesetet szenvedőnek csak ugyanaz az a sürgősségi ellátás dukálna, és a mindenható állam döntése alapján, mondjuk, a hat hónapra született csecsemőnek csak baleseti sebész járhatna, a szilánkos csonttöröttnek meg inkubátor.
A menekült élethelyzete gyökeresen különbözik az állampolgárokétól. Lehetőségei számos tekintetben sokkal rosszabbak: a nyelvet, az új országa szokásait, jogrendszerét nem ismeri, itteni kapcsolatai nincsenek, sokszor egyenesen traumatizálva érkezik, de minden esetben óriási veszteségek érik. Speciális segítségre szorul. Ahogyan az Emberi Jogok Európai bíróságának több ítélete is kimondja: a menekültek és menedékkérők a társadalom legsérülékenyebb csoportjai közé tartoznak és különleges szükségleteik vannak.
A tervezett változtatások ezt a nyilvánvaló tényt hagyják figyelmen kívül. Sokan gondolhatják azt most Magyarországon, hogy ez legyen a menekülők, a migránsok gondja. A helyzet azonban az, hogy a jogfosztás valójában a magyar állampolgárok problémája is. A történelem egyértelműen bebizonyította ugyanis, hogy a kiskapuk, amelyeket külföldiek esetében nyitogattak, hamarosan használatba kerültek az állampolgároknál is.
A kormány célja régóta egyértelmű: ne jöjjön senki ide, aki pedig itt van, menjen el. Ezen minden józanságot és emberséget nélkülöző totális cél szempontjából nem vált be, mert nem is válhatott be a határzár; nem vált be, hogy a balkáni államokat menekültügyi szempontból egyoldalúan biztonságosnak deklarálták, mert Szerbia nemigen fogad vissza senkit; ezért most a kormány néhány száz védelemben részesített embert akar kiszekálni az országból. A tervezett rendelkezések végleg felmondják az európai szolidaritást, mert más országokra hárítják a felelősséget, amelyet egykoron Magyarország azért vállalt, hogy bekerülhessen a civilizált országok közösségébe.”