„Tény, hogy a Nyugat háborúban áll. Egy olyan hadüzenet nélküli háborúban, amelyben az ellenség alig látható, csak érzékelhető. Ezt a háborút nem a Nyugat kezdeményezte, még ha ellenségének megszerveződésében szerepet játszott is. És: igaza van a magyar kormányfőnek, amikor azt sürgeti, hogy a földrész, a nyugati kultúra bölcsője, mutasson nagyobb erőt, tegye világossá, meg tudja magát védeni. Csakhogy nem mutathat fel semmilyen erőt, sőt gyengeségében széthullana az az európai berendezkedés, amely nemzetállami kerítések mögé zárkózva, egyenként akarna szembeszállni az őt fenyegetőkkel. Éppen az ismétlődő terrorcselekmények igazolják, hogy csak egy egységes, gazdaságában és politikai berendezkedésében, intézményeiben mélyen integrált Unió lehet képes győzni ebben a háborúban.
Az már szinte magyar részletkérdés, hogy miért a kerítések, a törvényszigorítások, Brüsszel után jut eszébe a kormányfőnek, hogy Magyarországnak új titkosszolgálati technológiát kell vásárolnia? Hogy miért volt ennél sokkal fontosabb a gyoda felhúzása, a plakátkampány, a félelemre építő politikai hecckampány? Hogy miért tisztázatlan máig, mi volt a kormány szerepe Röszkén és a Baross téren, abban, hogy a schengeni határok védelmének magyarázatával ellenőrizetlen menekültek százezrei szállták meg nem Magyarországot, hanem Ausztriát és Németországot? Mint ahogyan, miért nem világos a kormányfő előtt, hogy a magyar polgárnak - legyen liberális vagy sem - nem az a baja, ha ellenőrzik a gyanús telefonokat, e-maileket, vagy ha a pályaudvarokon, csomópontokon felfegyverzett katonákat lát, hanem az, ha az ellenőrzőket nem ellenőrzi senki. Ha a polgári jogokról úgy kell lemondania, hogy egyben le kell mondania a hatalom intézményes közösségi ellenőrzéséről is.
Másnap van, Brüsszel másnapja, egy újabb olyan nap, amikor a magyar kormányfő (is) igazolva látja saját eddigi tekintélyelvű politikáját. Olyan nap, amikor hadúri szerepkörében igazán tündököl, mert a valóság közelít az ő háborús retorikájához, világnézetéhez. Amikor a brüsszeli lőporfüstben ismét esélyt lát rá, hogy keresztül verje a felhatalmazási törvényt, bevezesse a rendeleti kormányzást, amely minden hatalmat az ő - és csakis az ő - kezébe ad. Amikor a gyenge nemzet élén erős állam áll, egy olyan országban, amelynek immár semmi köze Európához.”