Az alku ára

„Ördögi körbe került Európa. Az emberek Athéntól Londonig, Rómától Stockholmig félnek az új kihívásoktól. Féltik a biztonságukat, a munkahelyüket, az egzisztenciájukat. Félnek a menekültektől és a vendégmunkásoktól is. Érthető módon kevésbé érdekli őket, hogy az ő kormányaikat is komoly felelősség terheli azért, mert egész régiók süllyedtek háborúba, és azokból menekülnek az emberek, nem foglalkoznak azzal, hogy Európa perifériáján sokan harmad- vagy ötödakkora bérért dolgoznak, mint ők, de az is hidegen hagyja őket, hogy országuk gazdaságának egyébként munkaerőre van szüksége. Erre a félelemre épít demagóg módon pártok sora, erre aztán reagálnak a mérsékeltebbek is, és mint látjuk, diadalt ül a populizmus.

Ennek eredményét tükrözi a brüsszeli csúcs, ahol sokkal többről volt szó, mint Cameron sorsa. A tét az Európai Unió jövője, és bizonyos tekintetben az eredménnyel elégedettek lehetünk. A népszavazást ugyanis sikerre viheti a kormányfő, a britek maradnak, és az EU így nem gyengül. Formálisan legalábbis. A brüsszeli kompromisszum ára ugyanis nagyon magas lehet.

A Cameronnak tett engedmények ugyan csak megerősítik Nagy-Britannia eddigi különállását, a mai általános hangulatban azonban veszélyes folyamatokat indíthat el, ha erre a jogokból, előnyökből mindent követelő, a kötelességekből és a terhekből tetszés szerint válogató magatartásra majd mások is példaként tekintenek. Ez a gondolkodás végképp alááshatja a már most is a globális súlyának, belső kohéziójának gyengülésével küszködő Európai Uniót. Beköszönthet a nemzetek Európájának kora, amelyre már kétségkívül egyre többen várnak. Elfelejtve azt, hogy ennek az Európának a nemzetei a történelem során mennyit háborúztak egymással.”