„Ha – kétgyerekes családokkal számolva és az iskolás korú gyereket nem nevelő szimpatizánsokat figyelmen kívül hagyva – az ország összes érintett szülője ilyen arányban tartaná otthon a gyerekét, az bő százezer iskolást jelentene. Ez nem az a kritikus tömeg, ami a kormányt zavarba ejtené, sőt: azt mondhatnák, hogy csak egy olyan kisebbség áll a tanárok mögött, aki a saját gyerekét is felhasználja a politizálásra.
Persze nem elegáns azzal érvelni egy akció ellen, hogy kevesen vesznek benne részt, ezért más se tegye. És természetesen igaz, hogy a gyerekeink bőrére megy a játék. De ettől még nem kell a homlokukra ragasztott matricán üzenni Balog Zoltánnak vagy Orbán Viktornak, hogy a szüleikként mit gondolunk az oktatáspolitikáról.
A gyerekek nem a résztvevői az oktatásról folyó vitának, hanem az elszenvedői; abból, hogy a szüleik az otthontartásukkal demonstrálnak valami ellen, az iskolájukban csak káruk származhat, előnyük semmiképp.
Aki elégedetlen az oktatáspolitikával, inkább menjen el a március 15-i tüntetésre, vigye el a gyerekét is, és magyarázza meg neki, hogy pont az ő jövője miatt vannak ott.”