Markáns emancipálódási kísérlet a visegrádi négyektől

„Arra pedig külön büszkék lehetünk, hogy a visegrádi együttműködés elmélyítésében Orbán Viktor kiemelkedő szerepet játszott. Gondoljunk bele abba, hogy ő már akkor szembement az európai főáramlattal, amikor még erre a lengyelek, szlovákok, csehek sem mertek vagy nem akartak gondolni. Emlékezzünk, Orbán már 2015 első hónapjaiban figyelmeztetett a migránsáradat lehetséges veszélyeire, amelyek azután nyárra be is következtek. Az Orbán-kormány azonban – mindenkit megelőzve – már a nyáron döntött a határkerítés felhúzásáról, amely szeptemberre el is készült a szerb határszakaszon (később a horváton is).

S amit külön ki kell emelnünk: Angela Merkel szeptemberben meghirdette a befogadás kultúráját, és behívta a szír menekülteket, s akkoriban ezzel minden nyugat-európai ország egyetértett, az európai média és sajtó szitkok áradatát zúdította az Orbán-kormányra, amely azonban végig kitartott álláspontja mellett. Ez a páratlan következetesség – amit nem szégyen utólag is megdicsérni! – végül február 15-re meghozta a gyümölcsét. Jól látszik az is, hogy Orbán nem pusztán az érdekalapú, geopolitikai, pragmatikus együttműködés lehetőségét látja a V4-ekben, hanem egyfajta közép-európai szellemiség, identitás intézményesülésének az esélyét is. (...)

S éppen itt van a prágai történelmi találkozó mélyebb értelme: a visegrádi országok összefogása a közép- és kelet-európai országok első markáns emancipálódási kísérlete az EU-ban. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a 2004-ben és utána csatlakozott volt kommunista országokat mindig is másodrangúként kezelték a brüsszeli elit tagjai és a centrumországok; mindez megmutatkozott a gazdasági szereposztásban, a főáramú politikai gondolkodásban, a médiában, a kötelességszegési eljárások sokaságában, a számonkérésekben, a kettős mércék alkalmazásában stb. A V4-ek fellépésének valódi, a migránsügyön is túlmutató értelme nem más, mint egy, a tagállamok valódi egyenrangúságán és egyenlőségén, valamint szuverenitásán alapuló, s ilyen módon egységes Európa létrejötte, amely ráadásul nem Törökország, hanem a szegényebb délkelet-európai országok felé nyitja meg a kapuit.”