Letelepítési kvóták – újabb menet a láthatáron

„Még a megállapodás megkötése előtt felmerült, hogy annak az is része legyen, hogy az EU bizonyos számú menekültet közvetlenül átvegyen Törökországtól és letelepítse őket a tagállamokban. Bár a sajtóban megjelent számok széles skálán mozognak, könnyen elhihetjük, hogy ez az ötlet nem aratott osztatlan sikert a tagállami vezetők körében, ezért nem is kerülhetett bele az egyezségbe. Mindazonáltal Angela Merkel és Jean-Claude Juncker vezetésével a novemberi EU csúcs előtt külön megbeszélést folytatott azon 9 ország vezetője, akiket a sajtó csak »hajlandók koalíciójaként« emlegetett, mert hajlandóak lennének a fenti kecske és káposzta manőverre közvetlenül átvenni embereket Törökországtól. Bár a tárgyalások a legszigorúbb óvintézkedések között zajlottak és azokról semmilyen információ nem szivárgott ki, december 15-re a Bizottság elkészítette a »hajlandók« tervét megalapozó jogi dokumentumot. Ennek értelmében létrejönne egy olyan új elosztási mechanizmus, melynek keretei között bármelyik tagállam önként vállalhatná, hogy olyan személyeket telepít le, akiket 2015. november 29. előtt regisztráltak a török hatóságok.

Bár a hivatalos híradások arról szóltak, hogy Timmermans dorgálásának hatására Törökország megfontolja munkavállalási engedély bevezetését a szíriai állampolgárok számára, ezzel is maradásra bírva őket, nagyon is valószínű, hogy újra előkerült a „kecskés koalíció” terve is. De miért állna a nyugat-európai országoknak érdekében, hogy belemenjenek a megállapodásba? Erre összesen két válasz kínálkozik: vagy teljesen elment az eszük, vagy előnyöket remélnek a látszólag előnytelen megállapodástól. Például azt, hogy a Törökországban lévők közül »lemazsolázhatják« azokat, akik várhatóan el tudnak majd helyezkedni a nyugat-európai (és elsősorban német) munkaerőpiacon.

Ez természetesen nem menekültpolitika, hanem gazdaságpolitika, de ne legyünk naivak, a hivatalos kommunikáció természetesen a letelepítő országok nagyvonalúságát hangsúlyozza majd. De ezen ne akadjunk fenn, ezt mostanra már régen megszokhattuk. A baj az, hogy a magországok vezetői pár tizedszázaléknyi gazdasági növekedésért tovább erodálják a már így is eltűnőben lévő nemzetállamaikat. Ez persze nem okoz gondot azoknak a multinacionális cégeknek, akik boldogan alkalmazzák majd a többségi társadalom elvárásainál jóval alacsonyabb bérigényt támasztó jövevényeket. Nem fog tiltakozni Törökország sem, ahol 10 százalékos munkanélküliség mellett nincs szükség új munkavállalókra. Akkor mégis mi a probléma? Az, hogy a nyugat-európai integrációs modell évtizedek alatt kitermelte azt a generációt, amelyik Allah nevében gyilkolja a többségi társadalmat és tömegesen molesztálja a nőket Európa-szerte.  A kérdés tehát így hangzik helyesen: megéri-e pár tizedszázaléknyi gazdasági növekedésért utánpótlást biztosítani számukra?”