„- Mi az orbáni válasz lényege?
- Az utolsó szilárd hazai berendezkedés. A Kádár-rendszer a hetvenes évek derekától már látványosan nem tudott lépést tartani a Nyugattal, ezért is omlott össze a többi kommunista rezsimmel egyetemben. A magyar társadalom '89 politikai fordulatában több más térségbeli néppel szemben alig vett részt. A változásokat még leginkább az legitimálta, hogy a bevezetett parlamenti váltógazdaság és kapitalizmus belátható időn belül majd megoldja hazánk nyugatos felzárkózását. Csakhogy az egy főre jutó bruttó hazai termékünk 2010-re jobban elmaradt Ausztriáétól, mint 1990-ben. A magyar társadalom újra polarizálódni kezdett, a középrétegek elgyengültek, reménytelenül leszakadó csoportok keletkeztek. A közéleti viszonyok hanyatlása már 1990 nyarától folyamatosan és gyorsulóan romlónak bizonyult. A szembenálló közéleti tömbök harcának következtében a közhatalom problémamegoldó képessége egyre kisebb lett. A legnagyobb bajoktól a különböző kormányok még megvédték az országot, ám kevés szakpolitikai programot tudtak tartósan és eltökélten végigvinni. 2006 után egyre tarthatatlanabbá vált a fennálló berendezkedés rendje.
- Ebből már akkor kirajzolódhatott, milyen irányba mozdul el majd az új rendszer?
- 2010 előtt Orbán Viktor még nemigen tudta pontosan, mit akar. Egyetlen nagyszabású konkrét választási ígérete volt, az egykulcsos adó. Ám csaknem azonnal a '89-es nyugatos megoldások antitézisével új társadalmi berendezkedés kialakításába kezdett. Először is megállítani kívánta a túlságos politikai versengés további kártételét. A leválthatatlan centrális helyzetű pártja kormányzása alatt cselekvőképes politikai állandóságot próbál teremteni a végletesen megosztott társadalomban. Másrészről nem a külföld elvárásai, hanem a hazai középrétegek igazsága szerint akarja berendezni az országot. A sikertelen feltörekvő államokban gyakori módon a nyugatos mintakövető politika helyett nemzeti öncélúságot hirdet. Ismét az állami-politikai eszközökkel megvalósítható felemelkedés reményét kínálja az embereknek. A gazdasági erőforrások és a társadalmi pozíciók átcsoportosítását végzi a külföldi befektetőktől és a velük összefonódott régi baloldali elitektől a körülötte álló, új feltörekvő csoportok, végső soron az egész »érdemes« magyar társadalom javára. Céljai érdekében magától értetődő elszánással csorbítja a jogbiztonság, valamint a tulajdonszabadság régi jogi elveit. Jogszabályaival egyénre, vállalatra és intézményre szólóan próbálja megvalósítani a központi akaratot. Az orbáni politikai fordulat legfőbb ígérete talán az, hogy a hazai viszonyokhoz honosított demokrácia létrejöttével kecsegtet. Megkísérli az emberek régi beállítódásai szerint sikeressé tenni az országot. Ezzel bizonyos értelemben ugyanazt teszi, amit Kádár János próbált a kommunizmussal, a kapitalizmus és a joguralom rendjét igyekszik a hazai viszonyokhoz igazítani.
- A nemzeti lélektan felismerése?
- A miniszterelnök virtuózan játszik a magyarok beállítódásaival. Ám politikáját többnyire az emberek értékrendjének árnyékosabb oldalára alapozza. A miniszterelnöki rendszerépítő akarat meg sem kísérelte hatalmát a hazai értékvilág polgárosultabb felére építeni. Meg sem próbálta lassanként átalakítani a társadalom egyelőre domináns beállítódásait. Vele szemben Konrad Adenauer vagy később Margaret Thatcher ezeket módszeresen erősítve, idővel érdemileg megváltoztatta országa kultúráját. A nálunk elindult etatista nemzeti kollektivizmus kétségkívül sokak számára hihetően újra sikeressé teheti az országot. Pedig ennek gyakorlata sokban ellentétes a második világháború utáni európai felzárkózó országok tapasztalatával.”