„Ami magyar szemmel a legérdekesebb, az a PO veresége. Hiába teljesít jól a mérőszámok alapján egy kormány, hiába stabil a gazdaság, hiába látszik kívülről nézve rendben lévőnek egy ország, a választói közhangulatot nem mindig ezek alakítják. (...)
A menekültválság kezelésével stabilizálódott pozíciója birtokában a vezető magyar kormánypártot mintha nem érdekelné az a megcsontosodó vélemény, hogy hatalmát sok esetben nem a közjó, hanem egy jól behatárolható kör gyarapodása érdekében mozgósítja. Jogszabályok, egyedi intézkedések hosszú sora igazolja ezt, miközben a kormány már az érdemi cáfolatra sem fordít energiát. Amikor például a Jobbik a bizonytalan státusú Habony Árpád vagy a filmügyi biztosnak alkalmas Andy Vajna ügyeire kérdez rá, a Fidesz a kémkedéssel hírbe hozott Kovács Béla emlegetésével érzékeny ponton szúr vissza, csak éppen a kételyt nem oszlatja el. Dicséretes buzgalom az adóhivataltól tolltartók adásvétele után kutakodni, de a hatalmat nem foglalkoztatja a kérdés: mégis, hogyan reagál erre a társadalom, amikor látja, mások felfoghatatlan összegekben jutnak állami pénzekhez, vagy kapnak olyan lehetőséget, monopóliumot, koncessziót, ami után beruházás, különösebb hozzáadott érték nélkül, ellenőrizetlenül vehetik fel, vagy akár vihetik ki az országból a profitot? Mint Gyurcsányék a szüretkor besegítő családtagok, barátok vegzálásával, a mostani kormány is lehajol az apróért, miközben letelepedésikötvény-biznisztől lényegében állami forrásokból finanszírozott médiavásárlásokig milliárdos tételekben szivattyúzzák ki a pénzt a politika által kijelölt üzleti körök. Miből gondolják, hogy a szavazók nem nyújtják be ezért egyszer a számlát akkor is, ha jók maradnak a makromutatók?
De nem kell előre szaladni. A változtatás feltételei, eszközei adottak, csak kormányzati akarat kell. Lengyelországban nyert a Jog és Igazságosság. Fusson csak be hozzánk mielőbb az a varsói gyors!”