A boldogító igen helyett idegenrendészeti őrizet várt egy marokkói férfire
A mézes hetekről lemondhat, kitoloncolásra készülhet.
Kikérjük magunknak azt is, hogy összevessenek bennünket azokkal a közel-keleti migránsokkal, akik a viselkedésükkel már bebizonyították, hogy milyen európai polgár válik majd belőlük.
„Nem lehet egyenlőségjelet tenni az 1956-os magyar menekültügyi helyzet és a mostani migránshullám közé: totálisan eltérő a történelmi és politikai kontextus.
A magyar példa erőltetése több szempontból is káros. A legfontosabb különbség az, hogy nem egy európai diktatúraellenes szabadságharc menekültjeiről van szó. Emlékezzünk csak a képsorokra: az utcára vonuló munkásokra, diákokra, akik életüket kockáztatták, sőt boldogan fel is áldozták a nemzet függetlenségéért, a szabadságért. Az európai kultúrkörből érkező magyar kivándorlók »kulturáltan« várták sorsuk jobbra fordulását: nincsenek sztorik, hogy az ’56-osok zsúfolt helyeken összeverekedtek, mi több, harcba szálltak volna az őket befogadókkal. Valamint azt sem mondták hosszú hónapok eltöltése után a táborokban, hogy szívesebben mennének inkább oda, mint ide…
Miközben mi, magyarok Ausztria nagylelkű gesztusát soha nem feledjük, két dolgot kikérünk magunknak. Az egyik, hogy nem építünk vasfüggönyt! Az új kerítésnek az a funkciója, hogy távol tartsa azokat, akik a zöldhatáron tántorognának át. A vasfüggöny ezzel szemben az osztrák határon aknamező, figyelőtorony és géppisztolyos őrség „mixe” volt, amely megakadályozta, hogy politikai okokból valaki átlépjen.
Az 1956-os hősök, mártírok, a forradalom és a szabadságharc nevében kikérjük magunknak azt is, hogy összevessenek bennünket azokkal a közel-keleti migránsokkal, akik Magyarországon vagy éppen Németországban a viselkedésükkel már bebizonyították, hogy milyen európai polgár válik majd belőlük.”