A teljesítmény a legfontosabb

„– Kicsit komolyabbra fordítva a szót. 2009-ben robbant ki a Raguza-ügy, az Ön neve is szerepelt az 1956-os Intézet 110 fős III/III-as listáján. E szerint Nagy Imre és mártírtársai 20 évvel azelőtti újratemetésekor feladatot kapott a kommunista állambiztonságtól.

– Ahogy tudomást szereztem a listáról, gyomorvérzést kaptam, és több napig kórházban feküdtem. Volt időm átgondolni, mit tegyek. Ahogy az új könyvemben is leírtam, úgy döntöttem, vállalom a harcot, ezért megbíztam egy sztárügyvédet. Kikértem az aktámat, amelyben hihetetlen dolgok voltak. Leírták benne, hogy alkoholista vagyok, soha nem ittam. Hogy gyengén beszélek angolul és németül, közben orosz-német szinkrontolmács voltam, igaz, angolul akkor még nem tudtam. A két évvel korábbi lakáscímem szerepelt a dokumentumban, és az, hogy a tudományok nagydoktora vagyok, az sem volt igaz. Azt is olvastam benne, hogy egy nagybátyám él Nyugaton, kettő él Amerikában. Leírták, hogy kocsi mániás vagyok, 1974 és 1986 között csak Trabantjaim voltak. Máshogy fogalmazva, alapadatok nem stimmeltek, de engem majdnem kinyírtak vele. Bírósághoz fordultam, a per végén kiderült: esetemben semmi nem teljesült azon kritériumokból, amelyek alapján III/III-as ügynök lehettem volna. Persze az már senkit nem érdekelt. Az ügyet időről időre mindig előszedi valaki, ha belém akar egyet rúgni. Nemrég is megkaptam.

– A siker másik oldala nem olyan csillogó.

– Ezt már korán megtanultam. Egyetemista koromban, a Közgázon minden hónapban volt egy politikai vetélkedő, amit mindig megnyertem. Persze akkor még nem éreztem, hogy ezért valaki ne szeretne. Ma már tudom, ha valaki sikeres, gyakorlatilag szedi magának az ellenfeleket, ellenségeket. Nagyon sok külföldi országban egyébként soha nem éreztem ezt, pedig sok helyen megfordultam. A ’70-es években még makrogazdasági témákkal jártam a világot, több ezer előadást tartottam. Abból lett fokozatosan a biztonságpolitika, előtte a mai értelemben véve még nem létezett kutatási területként. ”