Biopolitika és osztálypolitika

2015. augusztus 31. 15:26

A mai baloldalnak egyszerre kell biopolitikai és osztálypolitikai beszédet folytatnia, különben törekvései föloldódnak vagy a liberalizmus, vagy a fehér-heteronormatív populizmus polgári tendenciáiban.

2015. augusztus 31. 15:26
Tamás Gáspár Miklós
Kettős Mérce

„A jelenkori moralizálás fő hátránya, hogy csak a tőkés kormányzatok jogilag jellemezhető kirekesztő intézkedéseit, rendszabályait veszi célba (egyébként helyesen), és a strukturális repressziót láthatatlanná teszi. Láthatóvá válnak a szegregált iskolába kényszerített roma gyerekek és a kilakoltatott, szüntelenül rendőrileg zaklatott szegény roma családok, de láthatatlanok maradnak a hangtalanul szenvedő öreg parasztasszonyok az elnéptelenedő falvakban, az unalomra és kertévére kárhoztatott betegnyugdíjasok és munkanélküliek a lepusztuló proletár külvárosokban és a szalagmunkások az autógyárban.

Az emancipációs mozgalmak univerzális célkitűzéseivel évszázadok óta rokonszenvező zsidó értelmiség legújabb nemzedéke etnokulturális enklávékat hoz létre, és a történelem fölötti holokausztvallás hívéül szegődik, amivel akaratlanul is alátámasztja az etnicista fölfogást (amelynek a kárvallottja): »nektek Auschwitz fáj, nekünk Trianon«, ami – azon fölül, hogy orbitális marhaság, és össze nem hasonlítható dolgokat hasonlít össze – az új antiszemita taktikával remekül összeegyeztethető. (»Ha a zsidók megülnek a maguk helyén, a kóser bisztrókban és a zsinagógában, és nem ártják bele magukat a kelet-európai közügyekbe, lemondanak a vezető állásokról és a politikai meg médiabefolyásról, akkor nem lesz semmi bajuk. Nyugodtan készüljenek a sóletfesztiválra a Kazinczy utcában.«)

Szóval egyrészt az ellenfél (emlékszik valaki ezekre a verssorokra: »én kikiáltom dicsekedve:/az ellenséghez tartozom!«…?), akinek az ellenségei közé tartozunk, a legalapvetőbb stratégiai megfontolások értelmében megosztja, fölőrli, szétszórja az egyébként természetes többségben lévő kizsákmányoltakat és elnyomottakat, de ami most ennél is lényegesebb másrészt: elméletileg és ideológiailag zavar össze bennünket. A fajgyűlölet, etnicizmus, nőellenesség, homofóbia stb. – amelyek ellen nem elég a Parno Graszt szép nótáit hallgatni – egyszerre teszi (társadalmilag: azaz szociológiailag és gazdaságilag) elemezhetetlenné a strukturális repressziót. Az elnyomó biopolitika nem a kizsákmányolás puszta »álcája« – aminek a Komintern tartotta a legrosszabb korszakában – , hanem a lényegi aspektusa, amelynek értelmezésében a reakció legrégebbi és változatlanul mindent eldöntő húzása a döntő: a történelem természetté változtatása (vagy stilizálása).

Ennek egyik korszerű változata: a történelem (és a történetileg változó osztálytársadalom) elválasztása a biopolitikai kérdésektől (ami »természetinek« tünteti föl az utóbbiakat), ami Foucault követőinél a »hatalom« örökkévalóságának (persze negatív örökkévalóságának) a mítoszába torkollik. A foucaultiánus »baloldali konzervativizmus« nem kritikátlan – ahogyan a Kritikai Elmélet ún. pesszimista, »kultúrakritikai« fordulata sem az – , de végső soron tükörképe (s a tükörkép persze fordított) az uralkodó osztály naturalizáló ideológiáinak. Ennél a Freudra és Lacanra támaszkodó diskurzus is radikálisabb valamivel.

A mai baloldalnak – mindenfajta redukcionizmus kizárásával – egyszerre kell biopolitikai és osztálypolitikai beszédet folytatnia, különben törekvései föloldódnak vagy a liberalizmus, vagy a fehér-heteronormatív populizmus polgári tendenciáiban. Azt, hogy a valódi baloldal kiszorult a politikából, nem szabad a vereség álszent fölmagasztosításával politikaidegenséggé (ezen belül a polgári tendenciák iránti, behódoláshoz vezető közönnyé) zenésíteni, hanem – mint mindig – fölkészülten és aktívan várni a megfelelő pillanatra, amikor tehetünk majd valami valóságosat a népi többség érdekében. Ehhöz a biopolitika és az osztálypolitika egyesítésén kívül még két dolog kell: az elméleti és politikai különállás, különösen az éles – de a szélsőjobboldal haszonszerzését meghiúsító – szakítás a liberalizmussal.

Marx.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sátánkutya
2015. szeptember 02. 10:52
Kedves TGM! (Remélem, egyáltalán elhatnak Önhöz ezek a szavak.) Bár az Ön által adott diagnózis nagyjából helytálló, itt-ott pontosításra szorul. a) itt ma nem létezik baloldal. Megrágalmazták, kriminalizálták, kirekesztették.Ha még Ön is a Komintern "sötét" korszakáról képzeleg, mit várhatunk a kispolgártól? (Amit ma "baloldalnak" csúfolnak, az egy nyilas eszmei töredékekkel alaposan megtűzdelt középjobboldal, amely csak Szálasi álláspontjáról nézve látszik "balra" esni.) b)eredetileg a kapitalista elnyomásnak nem integráns része a fajelméletiség, hiszen egy elvont munkaképesség kizsákmányolása az elvontan emberi munkavállalót feltételezi csak, annak "faji", nemzetiségi, felekezeti partikuláris tulajdonságai nélkül. (A kritika, a kommunista emberkép már szintén az univerzális emberképpel dolgozik; Marx rágalmazói idióták.)A magam részéről azt mondom, a nemzetiség szerinti funkcionális és jogi felosztás, mint egyszerre kaszt- és társadalmi funkcionális felosztása a lakosság elemeinek, a feudalizmus része volt. (Innen ered a vályogvető cigány, a pénzváltó zsidó és a magyar paraszt sztereotíp képe - igaz, a hungarista emlékezet csak a feudalzmuskori lakosság 5%-át kitevő nemességre akar emlékezni...)Az I. vh idején megjelent szociálsovinizmus, Kautsky árulása a nemzetek feletti szolidaritással szemben nem csak ezért bűnös, és nem is csak azért, mert utópia. (A burzsoázia a sarcot nem osztotta meg a plebs-szel - a trickle down többi formájához hasonlóan ez ostoba elvárás is volt.)A fasizmus magvát is elvetette a kapitalista expanzió nyereségéből kizárólag egy "nemzetet" részeltetni vízionáló őrület, és megnyitotta a nemzetiségek szerinti jogfelosztás, a nemzetiségi érdekek mint jogi és anyagi érdekek éles szembeállításának korszakát. Mint ebből látjuk, történelmileg itt egy torzulásról beszélünk, a kapitalizmus "refeudalizálásáról". Az az etnobiznisz, amely az egyén jogait és gazdasági érvényesülését egyik vagy másik "fajhoz" tartozásához köti, ennek folyománya. Tkp. fasiszta mechanizmusok '45 után. Eközben azonban a nemzetiségek feletti burzsoázia vagyoni és intézményi hatalma folytán hegemón marad minden etnobizniszman felett: ha a Komintern "álcáról" beszélt, joggal tette. c) éppen ez a "biológiai" beszédmóddal kevert látens gazdasági, kenyérharc látszik okozni a zsidó értelmiség elkülönülését: a süketek párbeszéde folyik a megélhetése zálogát a "faj" kivételezettségében látó félneoliberális/félhungarista-hungarista többségi és a pusztító fasiszta őrületet elutasító izraelita között. A többségi a fasizmus elutasításában reflexszerűen saját piaci kirekesztését látja, hisz követelése "Kauf nicht bei Juden! KAUF NUR BEI DEUTSCHERN!"(vö. "nemzeti" dohánybolt, kisbolt, patika - ha így megy tovább, "turáni" cukorkaautomaták írtják hamarosan a kis Wass-rajongók fogait...) Ilyen környezetben a zsidó megnemértettség logikusan húzódik vissza a saját ezoteriko-misztikus, kultúr- és kultuszcentrikus, chagalli-alechemi világába az igaztalan bántások elől. (Így véli látni a gój.) A probléma továbbra is az etnobiznisztikus, a piaci pozíciókat államilag oktrojáltan ennek vagy annak juttató, "faji" érdekmegosztó politika. A verissimilitudo narratívájával összevetve, meggyőzően hangzik ez Önnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!