„A magyar és egyre inkább az összeurópai közvélemény is szigorúbb bevándorlási politikát sürget, ami egyebek mellett egyet jelenthet a schengeni határok megerősítésével. (Ennek alternatívája a bevándorlókat egymásnak oda-vissza küldözgető, a belső határokat újra életre keltő, a közös szabályokat önkényesen értelmező, kooperáció helyett a nyers tagállami önzés terepévé váló unió.) A közvélekedés költséges konzultációk nélkül is kitapintható. A kormány nemzeti konzultációra hivatkozó politikájának hitelességét gyengíti, hogy az érintett települések előzetes megkérdezése nélkül jelölnek ki új befogadóállomásokat a migránsoknak. A helybeliek jellemzően úgy reagálnak a tervre, ahogy azt a plakátkampány is sugallta nekik. Az persze világos, hogy a kormánynak valahogy kezelnie kell a tömeges bevándorlás ügyét, amely roppant terhet ró a hazai intézményrendszerre. Összeurópai, sőt globális feladat a kontinensünket célba vevő, sokak szerint tudatosan, ártó szándékkal szervezett migránsáradat megállítása, amelynek keretében totális háborút kell indítani az embercsempészek ellen.
Az újabb bevándorlókból nem kérő térségeknek rengeteg pénzt kell áldozniuk arra, hogy a valódi frontországokban, Törökországban, Libanonban, Észak-Afrikában tartsák a menekültek millióit, miközben valahogy békét kellene teremteni a háborús övezetekben. Ettől sajnos még messze vagyunk. S ez már nem Magyarország szintje; ehhez önmagában az Európai Unió is kevés. De ha ott nem sikerül megoldást találni, és az EU sem változtat radikálisan a politikáján, nekünk csak a kerítés és a fohász marad. És az egyensúlyozás az emberiesség és a közösség érdekeinek határozott védelme között.”