Kolbászból kerítés

„Nálunk nem bántja őket senki, de ez nem számít, azt sem tudják, hogy hol vannak, melyik országban. Bár elvileg nincsenek is itt sokáig, mennek tovább Nyugatra, ahol állítólag kolbászból van a kerítés. Csak az a baj, hogy nincs kolbászból. És amikor majd erre rájönnek, akkor kezdődik az igazi csinnadratta. Főleg, ha a németek meg a többiek beváltják az ígéreteiket, és visszatoloncolják azokat, akiket szerintük nem illet meg a menekültstátus. Kíváncsi leszek, hogyan fogják ezt megoldani. Majd valaki kiáll megafonnal, és közli, hogy »Legyenek szívesek, hagyják el az ország területét, sajnos, nem maradhatnak itt!«? Ők pedig fogják a cókmókjukat, »minden pénzüket«, és lógó orral elhagyják az ígéret földjét. Több százezren. Visszaballagnak Afganisztánba, Eritreába meg Pakisztánba, úgy, ahogy jöttek. 

Ülő- és éhségsztrájkok lesznek majd, de ez csak a kezdet, mert aztán jönnek a zavargások, amelyek ki tudja hol érnek majd véget. És nem csak a németeknek jut majd ebből, hanem – ahogy a két példa is mutatja – nekünk is. Ott már van ellenreakció, lesz másutt is. Az uniós vezetők meg kerek szemmel nézik, és az emberi jogokról hápognak. Veszélyes játék ez, nem egyszer láttuk már, hogy mire képes egy reményvesztett, elkeseredett tömeg. Most még csak tüntetnek egy-két helyen, de ez könnyen erőszakba fordul majd. És itt most mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű, honnan jött, milyen a háttere. A pszichés lépcsőfokok ugyanazok. Ha egyszer elszakad a cérna, akkor egyik oldalról sem várhatunk türelmet a másik fél iránt. Ezért kellene sürgősen rendet tenni azokban az országokban, ahonnan ezek az emberek jönnek. Pontosabban: nem kellett volna odamenni és forraadalmat csinálni. Csak az a baj, hogy aki ezért felelős, az a füle botját sem mozdítja. Csak röhög a markába.”