Több mint bűn

Minden magyar érdekeket képviselő őszinte vélemény, a szóban lévőt ilyennek látom - közzététele segítség, a beférkőzéseket kellene meggátolnunk. A tisztaság és őszinteség a magyar megélhetési érdekünk. Egy hitelesítő idézet a szerzőtől : "Főbenjáró tévedés volt az értelmiséget azonosítani a defenzívába szorult, egyre belterjesebb „balliberális” táborral."

Most kaptam: Válasz Lányi András "Több mint bűn" című esszéjére Lányi András harcostársam volt, mint a Védegylet és később az Élőlánc alapítója. Hogy továbbra is az marad még, abban kicsit meginogtam írása olvastán. Tájékozottsága átlagon felüli, megközelítése mindig színvonalas és kulturált, mindkét politikai oldalon szalonképes személy. Ez ritka kincs manapság. Jelen írása azonban már kevés reményt ad arra, hogy az általa táplált remény felé keressük a kiutat. A baj sokkal nagyobb. Különösen érdekes írása abból a személyes szempontból, hogy az Élőláncból való végleges távozását épp az váltotta ki, amikor az Élőlánc demonstrációt szervezett az IMF diktátum ellen, valamikor 2010 után, és ezt András túlzottan lojálisnak ítélte. Igaz, ami igaz, ma egészen másképp látom az Orbán-kormányt és szerepét, mint akkor. Írása egy tiszteletreméltóan naiv megközelítés, ami ebben a formában nem több, mint szalonellenzéki sopánkodás. A tünetek felsorolásában Lányival egyetértek. A hangsúly és a következtetés viszont egészen más, mint amit a mai helyzet megkövetelne. Tévedésről beszél, mely kényszerpályához vezet. Aki végigkísérte Ángyán József szélmalomharcát, az ma már ilyen kijelentést nem tehetne. A mai helyzetre sokkal inkább illik a Lányi által is tisztelt Makovecz Imre mondása: ami itt történik, az nem hiba, hanem eredmény. A Keynes-féle modell említése, az állami költekezéssel való gazdaság-élénkítés, még ha hibás ötlet is, megkövetelné a későbbiekben a szabad vállalkozások segítését, hogy azok folytassák a kezdőlökést. Itt nem ez a cél. Egy totális állammonopolista kapitalizmus kiépítése zajlik, melynek receptjét Nyugatról sugallják, és amíg Orbán a fő irányt tartja, hatalomban maradhat. És egyelőre tartja. Negyven év kommunista rendszere egy grandiózus, Nyugatról iniciált társadalmi kísérlet volt, melyet az 1989-es fordulattal lezártak, és jött a "rendszerváltás" (change), mely fogalom maga is Nyugatról jött, a vezérléssel együtt, és melyet ma lassan felvált az Obama által is használt új fogalom, a "transition". A transition nem változás, hanem változtatás, méghozzá az a fajta, amit kívülről hajtanak végre, mondjuk egy puccsal, ami ma a "demokratikus átváltoztatás" módszerévé avanzsált. Obama ezt a kifejezést az általuk kreált ukrajnai puccs kapcsán használta: "and then Yanukovich fleeing after we had brokered a deal to transition power in Ukraine". Ma a lezárt kommunista kísérlet után a társadalom kívülről vezérelt átalakításának új fázisa kezdődött, ennek kísérleti laboratóriumává vált Magyarország, mint azt Orbán Viktornak a Chatham House-ban 2013 őszén elhangzott beszédében olvashatjuk (a londoni Chatham House az ukrán "átváltoztatás" mögött álló intézmények egyike). Orbán itt a magyar társadalom átstrukturálásáról beszél. Mint végrehajtó beszél, de a koncepció nem az övé, erre rá kéne már jönnünk. Az átstrukturálás nem az egyén iniciatívájára épülő, egészséges társadalmi mozgás, hanem az állampolgárt kiskorúsító, központilag vezérelt folyamat, amire a szocializmus által legyengített, iniciatívaképességétől vagy civil kurázsijától megfosztott magyar társadalom jó alapanyagul szolgál. A magyar gazdaságpolitika egy nyugati koncepciónak alárendelt módon működik, mely az uralkodó nemzetek és rabszolganépek kettősségére épül. Ez a korábbi politikai vasfüggönyt gazdasági-jóléti vasfüggönnyé változtatja, amit jól mutatnak az Európa jövedelmi viszonyait ábrázoló térképek színei (lásd Pogátsa Zoltán posztjain). Helyesen fogalmaz Schiffer András: összeszerelő-országgá váltunk. Ezt szolgálják a multicégekkel kötött stratégiai megállapodások, amik többségükben környezetszennyező tömegtermelést valósítanak meg, szigetszerűen működve a gazdaságban, jótékony kisugárzás nélkül. Az emlegetett magyar szürkeállomány sorsa a következő, ha például itthon tehetsége révén bekerül egy multicég fejlesztőrészlegébe: a magyar átlagot messze meghaladó fizetést kap, de azt, hogy az ő (osztrák, német, stb. ) főnökének mennyi a fizetése, azt soha nem tudhatja meg, és nem fejlődhet föl egy bizonyos, számára meghúzott szint fölé, amit a tőketulajdonosok elzárnak előlünk, rabszolganép elől. Ez a valóság. A kivétel erősíti a szabályt. Van néhány ügyes és tehetséges vállalkozó, akinek sikerült saját iniciatíváját sikerre vinni (pl. Prezi, stb.), de ez már nem érvényes az átlagvállalkozóra, például egy mérnökre, akinek tudása nemzetközi szinten is versenyképes, de az adórendszer nem teszi lehetővé számára, hogy tőkét akkumuláljon és kilépjen mondjuk egy kínai piacra, amit osztrák kollégái nevetve megtehetnek. A vasfüggöny dolgozik. A közmunkát felváltandó, a munka világába visszaterelő intézkedések csak szólamok maradtak, az olcsó munkaerővé tett, kiszolgáltatott közmunkások rendszerét maga az állam is kihasználja, pl. egyes pedagógus-állások betöltésére. Nincsenek startup-támogatások, inkubátor-házak, és nincs vállalkozásbarát gazdasági környezet. A magyar pedig nem hülye. A rendszerváltáskor vállalkozás-alapítási roham volt, nem győzték az ügyvédek a cégbejegyzéseket intézni. A mai közegben a KKV-k számára a talponmaradás a nagy kihívás, nem a fejlődés. A társadalompolitika a fenti folyamat alárendeltje. Lányi a munkanélküliségről beszél, az okok halvány említése nélkül. Ez pedig egyszerű, mint a pofon: a tőkeintenzív gépesítés és tömegtermelés kiszorítja az élőmunkát a gazdaságból, legyen szó iparról, vagy oligarcháink mezőgazdasági nagyüzemeiről. A vidék elnyomorodásának másik oka a területalapú támogatásoknak a nagybirtokhoz kerülése, holott az EU nem arra szánta azokat. Ahol a célzott helyre kerül, azaz a tájat fenntartó, helyben lakó családi gazdálkodókhoz, mint például Ausztriában, ott úgy is néz ki a vidék. Ami létrejött - és ezt Lányi is pontosan ábrázolja - egy irányító-helytartó elit, kiváltságokkal odafönn + rabszolgatömeg odalenn, köztük a középosztály hűlt helye. A középosztály felszámolásának egyik módszere a devizahitel rendezésének módja volt. A devizahitelesek rétege épp az a középosztály volt, akinek volt állása, és elegendő pénze ahhoz, hogy például házat építsen. Az alattuk lévő rétegek erre eleve nem vállalkoztak volna. A devizahitel rizikójának általánosan elterjedt érve hamis magyarázat, mert a bankok zöme nem vásárolt svájci frankot, csak aszerint számolt el. Ha ténylegesen függött volna a hitel a svájci frank árfolyamváltozásától, akkor jogosan bukott volna a hitelfelvevő, bár az ausztriai banki gyakorlat esetében - ahol szintén volt devizahitel - nem kaszáltak ekkorát a bankok, hogy az ügyfelek belerokkanjanak. Itt egy az MNB által hallgatólagosan jóváhagyott kartellezés történt, ami az ügyfelekre hárította az árfolyamkockázat teljes terhét és még többet is, leszámítva az elhanyagolhatóan kicsi, elismerten jogtalan egyoldalú kamatelemelés visszatérítését. A hazai bankok a devizahitelezés hibás termékét úgy tudták eladni ügyfeleiknek, ahogyan ezt ma már az USA-ban nem tehetnék, mert a hasonló ügyleteket a 2008-as jelzáloghitel-válság után hozott törvények ott már tiltják. A kormány - ugyan örökölte a helyzetet, de - elmulasztotta az ügyfelek megfelelő védelmének biztosítását, a bankokat korlátozó törvényi szabályozás megtételét az USA mintájára, és a devizahitelesek tönkremenetelének megakadályozását, ami a fél országot érinti (cca. 2 millió hiteles és családjaik), többek közt azzal is, hogy az egyének részleges konszolidációjára alkalmas pénzt bankadó formájában elvonta. Az egész devizahiteles ügy nem lett tárgyilagos társadalmi vita tárgya, kezelésmódja inkább paktumszerűen történt, a nyilvánosság kizárásával. Ide tartozik az állami fedezetkezelő létrehozásának 2010 óta való halogatása is. A családi csődvédelem intézménye nem tudni, hány családot lesz képes megmenteni, de az előzmények ismeretében keveset. A középosztály, mely minden egészséges társadalom túlnyomó többségét alkotja, ma a megszűnés határán lebeg. A rezsicsökkentés pedig nettó félrevezetés, a történet egészen másról szól: az extraprofit korlátozása még jogos követelés volt a kormány részéről, de ez csak a bevezető volt a valódi cél, egy centralizált, monopolhelyzetű állami közműszolgáltatás megteremtése felé. A lassan létrejövő állami közműholding rövidesen egyedüli szolgáltató lesz, ami monopoláron fogja biztosítani a Paks II, által eladhatatlanul drága áram felvásárlását az egyetlen szolgáltatóhoz kötött fogyasztó kiszolgáltatottságából következően. Ezt a távlati célt szolgálják azok az energiahatékonysági látszatintézkedések, a pár évente a tömeg közé szórt párszázmilliós pályázatok jelentenek. Ez mind porhintés. Az energiahatékonyság megengedése - nem feltétlenül csak a támogatása - egy win-win helyzet lenne, amiből a rezsicsökkentés mértéke nem 10-15, hanem 80-90 % is lehetne, ráadásul tartósan. Ausztria és Németország ezt az utat követte, és építőipara így a válság alatt is képes volt növekedést produkálni, míg a mienk történelmi mélypontot él meg. Ha a mai ütemben tesszük energiahatékonnyá épületállományunkat, kb. 600 év alatt érünk a végére - míg egy épület életciklusa átlagosan 80-100 év. Mindennél beszédesebbek az egyik eljövendő évre szóló állami költségvetés-tervezetben szereplő arányok: az egész országra nézve energiahatékonyságra szánt összeg 130 millió Ft, míg az ugyanabban az évben Paks II-re szánt összeg 130 milliárd Ft, azaz a szorzó ezerszeres! A középosztály felemelése csak retorika, a valóság a felszámolása lett. Ne szépítsük. A külpolitika terén élesen vitatom Lányi álláspontját: az egyetlen, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni - mint Lányi a kerítéssel - , az a Putyin felé való óvatos nyitás. Nem népszerű álláspont - az övé sem - , de a hazai média teljes félretájékoztatása mellett ez nem csoda. Ukrajnában egy az USA által előkészített, arcátlan puccs történt, a mai bábkormány odaültetésével, akik között Soros kineveltjei vannak, például Jacenyjuk és több olyan miniszter, akik ugyan nem Ukrajnában születtek, mégis három nap alatt kaptak állampolgárságot, majd azonnal miniszterré nevezték ki őket. Porosenkó a privatizáció során szedte meg magát, majd több megszerzett vállalatot átjátszott USA befektetőknek, akik ma megszerezték a gazdaság kulcspozícióit. Az ukrán gazdaság ma tehát USA dominanciájú, további szereplői a kollaboráns oligarchák. Kínosan hasonlít ez a hazai helyzetre, ha enyhébb fokozatú megvalósulással is. Koszovóban viszont ugyanez volt a recept, gátlástalanul végrehajtva. Ugyan miért nem szeretné Lányi, ha elkötelezettségünket kockáztatná Orbán? Egy kis országnak persze számolnia kell a reálpolitikával, és a geopolitikával. De az USA hegemóniája, ami először kreált egy iraki háborút, aztán egy arab tavaszt, egy szíriai konfliktust, elkergette Kadhafit és ezzel beindította a menekültáradatot, a szíriai - általa létrehozott - ellenzékből megcsinálta az ISIS-t, majd most felhív az ellene való háborúra, nos, meddig megyünk el még a lojalitásban? Hogy az utolsó csatlós legyünk? Még Orbán maga is tett egy óvatos megjegyzést Líbiával kapcsolatban, mi miért ne tehetnénk? Szalonképtelenné tette volna magát Orbán abban az EU-ban, ami az USA vazallusa, és ami titkosítja a TTIP-tárgyalásokat? Orbán számomra egyetlen pozitív megnyilvánulása az ügyes egyensúlyozás Putyin, a németek és az USA közt. Ez a maximum, amit ma meg lehet tenni, szemben mondjuk Romániával, aki széttárt lábakkal fogadja be az USA katonai bázisait, az Oroszország elleni stratégiai játszmában. Ne maszatoljunk: bizonyos jelek arra mutatnak, hogy Romániában előkészül egy a Közel-Keleti generált konfliktusok mintájára megrendezendő magyar-román etnikai konfliktus. Tehát bármikor beránthat a Nagy Testvér minket is egy Ukrajna-típusú konfliktusba. Hogy ezt megelőzzük, legelőször is fel kéne ébrednünk és néven neveznünk, mi folyik itt. A tünetek felsorolása pontos, és nem is vitatom. Az okokat és a kivezető utat igen. "Azért vetettem őket papírra, mert olyan kérdéseket érintenek, amelyek újragondolása alkalmas lehet a kormány iránt megcsappant bizalom helyreállítására. Ehhez azonban mindenekelőtt a kormány bizalmát kellene helyreállítani a társadalom iránt. A kölcsönös jóhiszeműséget feltételező nyilvános párbeszéd az első lépés lehetne ezen az úton." Milyen bizalmat állítsunk helyre azzal a kormánnyal szemben, aki nagykoalícióban szavazta meg a magyar föld piacra dobását? Ezzel együtt látnunk kell, hogy itthon egy egységes politikai elit van, délelőtti és délutáni műszakban váltva egymást. Az Orbán-kormány most van műszakban, és vitán fölül profibban csinálja, amivel megbízták, mint elődje. A nép jelentős része még mindig bízik benne, holott egy grandiózus átverés részese. Hogy az USA által vezérelt politikai fősodor keretei közt van-e saját forgatókönyve és mozgástere Orbánnak, és ez miben áll, ez a valódi kérdés, amit Lányi szoft felvetése éppen elfedni igyekszik. Mert Orbán nem egyenlő Gyurcsánnyal. De még nem tudjuk, hogy amit majd maga mögött hagy, az jobb, vagy rosszabb lesz a végső mérleg megvonásánál, mint túlmozgásos, lovasrohamozó milliárdos váltótársa esetében. Sok magyar ember vetette belé reményét, ami nap mint nap jobban oszladozik. Mikor látunk végre színről-színre? Mi lesz velünk, magyarokkal, mi lesz országunkkal? Erre nem a Lányi zárómondataiban megfogalmazott remény fog választ adni. Ertsey Attila

Orbán stadionépítési mániája lehet, hogy nem nagyzási hóbort, de mondjuk ugyanennyi pénzt ölhetett volna a kultúrába is - ha sokat utazna tömegközlekedési eszközökön és hallaná kedves népét a jó magyarokat, erre magától is rájöhetne - és akkor senki nem gondolná, hogy ami sok az sok..Mert meglehetősen megbillent az egyensúly..

Korrekt helyzetleírás. A nagyzási hóbort kivételével.