Je suis náci?

„Az a baj, hogy baloldalt most olyan a mentalitás, hogy »aki nincs velünk, az ellenünk van«. Van olyan »érvelés«, hogy »demokrata ilyet nem mond«. Még az is lehet, hogy a »jobboldal« (jobboldal a lóFaust, ugyanolyan kádáristák, csak népnemzetieskedők) lazábban és megengedőbben válogatja meg azokat, akiket kizár a nemzetből, mint a baloldal azokat, akiket kizár a demokraták közül! Ez a jelenség máshol is jelen van, olvastam USA-beli professzorok cikkeit a PC-terrorról, de ott legalább nincs hideg polgárháború, ami komolyabbá tenné a tétet. Ma egy embernek, ha politikus, pláne, baromi szigorú feltételeknek kell megfelelnie, hogy méltó lehessen a véleményformálók által szűkkeblűen mért demokrata névre. Elég egy apró bontás és a »Tolerancia-csoport« és a hozzá hasonlók online lincselést rendeznek, szegény közszereplő meg nem győzi szórni a hamut a fejére.

Ez a hozzáállás baromi kontraproduktív. Ugyanis bizonytalanok tömegét riasztja el. Akik azt látják, hogy van egy iszonyat magas megfelelési mérce, ami feltétele annak, hogy emberként fogadjanak el ezen az oldalon, ha minimálisan eltérsz ettől, akkor ne is álmodj arról, hogy itt te megszólalhass! És a bizonytalan szavazó már nem is akar megfelelni sem. Eleve jó lenne megszólítani a jobbközép szavazókat is, akik kicsit nacionalisták, akik szeretnek magyar terméket vásárolni, de pl. idétlennek tartják a nagymagyarországos tetoválást már. Vagy akiket anno a családjuk úgy nevelt, hogy a házasság az egy férfi és egy nő egyesülése, de hajlandóak beállni a demokraták sorai közé, ha ezzel csak békén hagyják őket. De egy ilyen kizárólagos hozzáállással (ami nem elsősorban az átlagos tagok, hanem a véleményformálók, a hangadók sajátja, de az bőven elég) már a balközepet is elriasztja a hangos polkorrekt kisebbség, nemhogy a potenciálisan megnyerhető jobboldaliakat is.

Márpedig a nem elkötelezett (ideológiailag nem feltétlenül képzett) átlagszavazó nélkül nem fog a baloldal kitörni a lassú végelgyengülésből. Az átlagszavazó egyébként nem teljesen középen van, hanem a középnek általában bal vagy jobb oldalán, néhol átnyúlva a túloldalra, bizonyos kérdéseknél. Balközép meg jobbközép létezik, totál centrum nem, max. azok, akik »szakértői kormányzást« akarnak, ami oximoron. Az emberek egyébként sem ideológiákat akarnak hallani, hanem azt, hogy a problémáik, amiken maguk nem tudnak segíteni, meg legyenek oldva.

Ha az egyszeri nyugdíjas arra panaszkodik, hogy »a cigány kihúzta a répát a kertjéből«, és a baloldal azzal kezdi a reakciót, hogy kioktatja, hogy »nem cigány, mert rasszizmus az etnikum alapján szortírozni«, akkor már küldi is el a kedves baloldali értelmiségit a messzi végekre szívélyesen. Ahelyett, hogy elmondanánk, hogy »természetesen ez rossz dolog, tenni kell a közbiztonság javítása érdekében, de a legjobb az okokat megszüntetni, ha kevesebb lesz a szegény, kevesebben kényszerülnek (és aztán szoknak) rá a lopásra«. Mert ahhoz, hogy közvetíthessük az üzenetünket az emberek felé, ahhoz előbb el kell érni, hogy meghallgassanak minket. Ahhoz pedig nekünk is nyitottnak kell lennünk feléjük. (...)

Egy baloldalinak/liberálisnak/demokratának a kisebbségekkel, az elesettekkel, a »deviánsokkal« szemben könnyű toleránsnak lenni. Sokkal nagyobb kihívás egy »tökéletlen demokratával« szemben, pedig legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb feladat. Ha mi nem találjuk meg a közös hangot a polgártársakkal (akkor is, ha néhol szalonképtelen a véleményük, de pont, hogy azon kell változtatni, amihez először el kell magunkat fogadtatni velük), de a Jobbik igen, akkor lehúzhatjuk magunkat. Úgyhogy legfőbb ideje a balliberális oldalnak Szent Inkvizícióból átlényegülnie Irgalmas Renddé! (Hogy aztán elég keresztest gyűjtsünk a Jobbik muszlimjai ellen.)”