„Térjünk azonban vissza arra, hogy mi »haszna« származik az átlagembernek a három és fél százalékos GDP-bővülésből. Egyáltalán: érez-e abból valamit?
Nos, határozottan ki kell jelenteni: nagyon is! Az elmúlt években négyszázezerrel több állás létesült, és ha ebből kivesszük a közfoglalkoztatottakat, akkor is szép szám jön össze. A vállalatok tavaly több mint hatezermilliárd forintot költöttek fejlesztésre, ami középtávon is jelképez valamit. Mivel nincs infláció, a fizetésünk is többet ér. A családosok adókedvezményei is jelentősen megugrottak. Elkezdett felpörögni az ingatlanpiac, és autóból is többet vásárlunk a korábbiaknál.
Az állam pedig a központi bérintézkedéseken túl is megvastagítja az alkalmazottak pénztárcáját.
Persze, több pénz kellene oktatásra, egészségügyre, szükség lenne még további adócsökkentésre is, nyújtózkodni azonban csak addig érdemes, amíg a takarónk ér.
Viszont a merev előítéleteket akkor, amikor azokat már korábbi fő kritikusaink – az IMF, az Európai Unió és az OECD – is sutba dobják, illő volna mellőzni.
A tények makacs dolgok, most pedig a makrogazdasági mutatókban javulást lehet megfigyelni. Mindegyikben, nem csak egyben!”