Élet a halál után

„Pillanat alatt tűnt ugyanis a semmibe az a politikai valóság, amihez képest az európai balos néppártok meghatározták magukat. Azért feltűnő a zavar most, mert nem csupán programjaikat, válaszaikat igazították a létező rendszerhez, akárha világrendhez, hanem magukat is ahhoz képest határozták meg.

Így többen közülük menten össze is estek, amikor eltűnt a fal, aminek addig támaszkodtak. Elsodorta a válság, és a pártok hirtelen nem tudták hogyan kell szolidárisnak lenni. Akkor nem volt megoldásuk, amikor leginkább szüksége lett volna a szolidaritásra a lecsúszóknak. Ezért is volt reveláció az európai baloldalon a Sziriza és a Podemos sikere: azt üzente, nem csak a piacokhoz és az intézményekhez való viszonyon nyugodhat egy párt identitása.

A következő időszak kérdése, hogy az új formációk képesek-e újraalakítani viszonyokat, újrateremteni közösségeket, menővé varázsolni a szolidaritást és a befogadást,miközben távol tartják a hatalomtól a szélsőjobbot. Ha nem, akkor föltűnésük nem megtermékenyítő politikai orgazmus, hanem csupán ócska közéleti illuzionizmus. Ám amíg ez kiderül, a baloldalnak valahogy lennie kell. És most nincs sehogy: még Francois Hollande meg Martin Schulz sem. A fantáziától, a gondolattól, az innovációtól való megfosztottság tudatában ismételgethetjük, hogy alapjogok és demokratikus értékek, de akad pár konkrétum.

Bevándorlás (idehaza a cigányság helyzete), iszlám, növekvő egyenlőtlenségek, a derivatív ügyletekkel terhelt pénzpiacok és elviselhetetlen társadalmi igazságtalanságok. Ezekre kell elsősorban választ adni, nem a szélsőjobbot bambulni. Mert az következmény. A Jobbik (FPÖ) sikere és a vele szembeni tehetetlenség csak koszorú a baloldali politika sírján. Nem könnyű most a baloldal feladata: túl kell élni a halált.”