„A Biszku elleni eljárás éppen azért volt fontos, hogy rajta keresztül, aki szinte az egyetlen élő személy az MSZMP ’56 utáni vezetőségéből, legalább egyetlenegyszer a magyar bíróság is kimondja: ami akkor történt, amit ezek tettek, az nemcsak a történelemkönyvek lapjaira tartozó politikai hiba volt, hanem bűn az egész magyarság, az egész emberiség ellen. Az ’56 utáni, gyalázatos, sok száz ember életét követelő éveknek történelmileg bizonyíthatóan egyik kitervelője és végrehajtója az akkori belügyminiszter, a diktatúra legkeményebb ökle, Biszku Béla volt. Tudják ezt az áldozatok családtagjai, a börtönöket megjárt ártatlanul elítéltek, s tudják mindazok, akik a szocializmusban éltek, s így tudják a történészek is. Mindenki így tudja. Csak a magyar bíróság nem. És ez már túl is mutat ezen a történelmi leckén. Szintén az utóbbi 25 év tapasztalata ugyanis, hogy egyes kiemelt jelentőségű, és nagy közfigyelmet is magára vonzó ügyekben valami okból kifolyólag irgalmatlanul lelassul az igazságszolgáltatás tempója. Évekig elhúzódó nyomozás, vádelőkészítés, végtelennek tetsző tárgyalási napok, halasztások, ügyvédi praktikák, bírói hibák miatt akár évtizedekig elhúzódhat, mire jogerős ítélet születik. S bár a Biszku-ítélettel épp egy időben jelentette ki az OBH elnöke, hogy örvendetes módon gyorsult a bíróságokon az ügymenet, az emberek fejében mégis ott motoszkál a Tocsik-ügy, a Postabank-per, a Kulcsár-per vagy a frissebbek közül a Hagyó Miklós elleni eljárás. Vagy gondoljunk csak arra, milyen rendőrségi-ügyészségi-bírósági csűrcsavarokon csúszott el a 2010 utáni elszámoltatás… S talán nem véletlen, hogy sokan azt gondolják, valami nagyon nincs rendben ezekben az ügyekben. Persze, nyilván minden jogszerűen történt, történik. Nagyon is…”