Máj frend Juncker

„Én szeretem Jean-Claude Junckert! Ő egy igazi cuncimókus, egy bájosan ősz úriember, akihez családi vacsorákon bármikor odaosonnék, és adnék neki egy baráti tockost. Utána meg megsimizném azt az aranyos kis buksiját. 

A Kedves Olvasó, bocsásson meg eme felhőtlen érzelemkitörésért, de gyanítom, nincs becsületes magyar hon- és Európa-polgár, aki a következő szavakat olvasva ne érezné át azt a mérhetetlen Brüsszel-szeretetet, amihez csak a tizenhetedik, huszadik századi bűneinket kutató intézet megnyitása hasonlítható. Na tehát, ez a kitűnő ember, ez a luxemburgi korrupciós ügyeit elegáns közvetlenséggel feledő sármőr azt mondta, hogy ha »Magyarország bevezetné a halálbüntetést, akkor az válóok lenne. Válóok! Politikai alapelveimhez tartozik, hogy nem lehet halálbüntetés. Nincs helye az Európai Unióban annak, aki bevezeti a halálbüntetést.«

Valóban, nekem például a büdös életben nem jutna eszembe kivégeztetni Jean-Claude Junckert. Miért gondolnék ilyesmire, hiszen ő egy szeretetre méltó öregúr, akinek semmi köze sincs az Európai Unió apparátusát eleméig korrumpáló rendszerhez. De ő ezt meggyőződésem szerint meg is fogja érteni, hiszen humor a veleje, másképpen hogyan oszthatná a poénokat az unió kormányfőinek. Akiket mellesleg a nép választott, Juncker úr viszont egy brüsszeli alku szüleménye. 

De, mint írtam, Jean-Claude Junckert szeretjük! 

Szeretjük a következő mondatáért is: »Két éve diktátornak szólítom Orbán Viktort, és ez a barátság jele.« Ez egy igen szép mondat. Szól nekünk, magyaroknak is. A mi miniszterelnökünk, ugyanolyanok vagyunk. Szeretünk diktatúrában élni, ha nem találunk éppen megfelelőt, mindig kérünk tanácsot demokratizáltabb barátainktól. Mert mi is nagyon szeretünk ám demokratizáltak lenni!

Jean-Claude Juncker nem Orbán Viktorhoz szólt, mindannyiunknak üzent.”