A veszprémi modell

„Elmesélnék erről egy személyes történetet. A kampány utolsó heteiben az egyik estét nagyobb családi körben töltöttem, és a vacsora után leültünk tévéhíradót nézni. Ekkorra már napi »rovatom« volt a köztévé híradójában. A kormány propagandistái kínjukban röhejesebbnél röhejesebb lejáratási kísérleteket folytattak ellenem, támadták a munkámat, a magánéletemet, mindent. Ezeken akkor én már csak nevettem, de az én tisztességes, konzervatív családtagjaim – akik ráadásul elkötelezett Fidesz-szavazók voltak – rosszul viselték a dolgot. Nézték a rólam szóló »híreket«, majd egyikük megdöbbenve fordult felém: »Zolikám, ez nem te vagy«. Láttam, ahogy egy világ omlott össze benne: ha saját családtagjáról hazudnak neki, mi mindenről hazudhatnak még? Hiteltelen politikai szereplők hiába hazudnak arról, akit a többség hitelesebbnek tart. Jellemző, hogy még engem vádoltak azzal, hogy megtévesztettem a választókat, de az Alkotmánybíróság nekem adott igazat. Az általam elindított összes sajtópert megnyertem a fideszes orgánumok ellen, amelyek között van olyan, mely a mai napig sem teljesítette a bíróság ítéletét.

Az eddigiekből remélhetőleg kitűnt már, hogy a veszprémi modell nem felülről, hanem alulról épített. És ez túlmutat Veszprémen. Az elmúlt időszakban megtartott három időközi parlamenti választáson – Újpest, Veszprém, Tapolca – nem országosan ismert politikusok, hanem helyi lokálpatrióták győztek. A szocialista Horváth Imre Újpest Káposztásmegyer körzetében önkormányzati képviselő volt, a jobbikos Rig Lajos pedig helyi érdekvédőből lett tapolcai alpolgármester.

Szinte mindegy, hogy a jelölt civil vagy »pártos«, a lényeg, hogy a lokálisan beágyazott indulóknak van esélyük. Nem feltétlenül kell ismertnek és eleve népszerűnek lenniük, de fontos, hogy helyben legyen mire építeniük. Erre azért is szükség van, mert jelen állapotukban az ellenzéki pártok legfeljebb csak segíteni, kiegészíteni tudják egy jelölt kampányát, központilag megszervezni nem.

A veszprémi választás értékelései közül talán azok voltak a legigaztalanabbak, amelyek azt állították, hogy az ellenzék támogatásával bárki elindulhatott volna, a kormányellenes, leváltó hangulat szinte automatikusan vezetett sikerhez. Aki ezt gondolja, nem látott még választási kampányt közelről. A protesztszavazókat ugyanis aktivitásra kell bírni, a választók bizalmát naponta el kell nyerni, esélyesnek kell látszani, mert a választók az erőre szavaznak. Programot kell adni, hogy a polgárok elhiggyék, érdemes elmenni szavazni.”