Állami xenofóbia

„Sokkal nyugtalanítóbb, ami e fordulat mögött meghúzódik. Amikor Orbán Viktor úgy vélekedik, hogy »ne legyünk a világ tanítói, ne adjunk leckéket emberi jogokból, demokráciából«, tulajdonképpen az őt megregulázni szándékozó európai és amerikai politikusoknak üzen. Nem véletlenül igyekszik gőzerővel összefüggésbe hozni a bevándorlást a terrorizmussal. A magyar kormányfő ugyanis felismerte a nyugati biztonságpolitikai szakértők által egyre többet hangoztatott paradigmaváltást, amelynek értelmében a terrorizmus elleni harc szükségessé teszi egyes autokratikus rezsimek elismerését, s a velük való együttműködést; legyen szó Bassár el-Aszad rendszeréről vagy az egykori tábornok által vezetett Egyiptomról. Orbán, aki kétségbeesetten keresi a lehetőséget a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elfogadtatására Brüsszellel és Washingtonnal, most a terrorizmus elleni küzdelem élharcosának szeretne mutatkozni. Nem csupán az országot gazdasági és szociális katasztrófába vezető kormányzásáról kívánja elterelni a figyelmet, amikor propagandagépezete útján idegenellenes érzelmeket igyekszik kelteni az ország lakosságában, valamint kilátásba helyezi az ország déli határának lezárását. Mindenekelőtt annak reményében teszi mindezt, hogy »a Nyugat védőbástyájaként« tüntetheti fel Magyarországot a potenciális terroristának tekintett bevándorlókkal szemben, s a nyugati döntéshozók ellentételezésként majd szemet hunynak antidemokratikus törekvései felett.

Ez azonban hiábavaló igyekezetnek bizonyul. Orbán Viktor elfelejti, hogy Budapest nem Damaszkusz vagy Kairó. Az Európai Unió nevezetű elit klub tagságára egészen más szabályok vonatkoznak, mint a közel-keleti diktatúrákra. Bár mostanában újra meg újra felmerül az európai közösség úgymond »kétsebességűvé« tétele, ez az elképzelés egyelőre csak gazdasági értelemben különböztet meg centrum-országokat és perifériát. A magyar kabinet továbbra is köteles eleget tenni a jogállamiság kritériumainak, ha nem akar átlépni egyfajta »vörös vonalat«.”