Remény

„Tévedtem és aránytalanul túloztam, mikor a bajtársiasság hiányára panaszkodtam. Sajnálom, megbántam. Ti bizonyítottátok be, hogy az értékek léteznek, a bajtársiasság jóval széleskörűbb, mint azt elsőre gondolni mertem. Nem tudom, hogy érzitek-e, de a szabadságunk végtelen, és ebben hatalmas érdemetek van. Egy korlát létezik: az emberi méltóság. Messze vagyunk tőle, látni sem látjuk, szó sincsen arról, hogy feszegetnénk azt bármilyen formában is. Nem fogok ítélkezni senki felett, kevés vagyok hozzá.

Saját magammal viszont el kell tudnom számolni. Sajnálom, hogyha szavaimmal bárkit is megbántottam, nem vezéreltek, nem vezérelnek ilyen célok, nem is fognak soha. Sajnálom, ha úgy éreztétek, hogy nyers és direkt szókimondásom öncélú és tapintatlan volt. Sajnálom, hogy szavaimmal átgyalogoltam rajtatok, amiért értékhiányt kiáltottam, indokolatlanul. Megkövetek mindenkit.

Vállalok viszont minden szót, minden betűt, amit leírtam. Az elsőtől az utolsóig. Mert őszintén írtam, mert az az álláspontomat tükrözte, és mert ma sem írnám másképpen. Vállalom a nézetemet, miszerint alapvetően téves gondolkodásmód az őszinte egyenesség igényének megfogalmazása után ugyanezt dorgálóan számon kérni. Vallom, hogy nem olyan fából faragtak minket, hogy az izmosabb viták között jogi utakkal fenyegessük egymást. Nem vagyunk ilyenek, nem is voltunk soha. Párbeszéd kell, éles vita, közös gondolkodás, és ebbe nem fér bele a fenyegetésnek a gondolata sem. Pláne akkor, ha nyilvános véleményről van szó.

Mondom még egyszer, és egyben utoljára is: soha, senkit, semmilyen formában nem akartam bántani, megbántani. Sajnálom, hogyha őszinteségemmel ezt mégis megtettem egyszer, esetleg többször. Van úgy, hogy más a motiváció, mint az eredmény. És engedjétek meg, hogy naiv legyek és leírjam: közöttünk nincsenek törésvonalak. Nem is voltak. Egy szekeret tolunk, ki-ki a maga módján, csak lehet, hogy sokan nem tudnak még róla.”