A hálapénz-hazugság ára

„Még tisztább ügy lenne nyíltan kirakni a tarifákat a szülőszobába és az internetre, leállítani az »ingyenes« egészségügyről szóló évtizedes hazugságot, és átállni magánszolgáltatók és magánpénztárak... de miket is beszélek? Hát a jónép nem akar fizetni. A háromszáz forintos népszavazás eü-reformot és kormányt buktatott. Csak suttyomban szeretünk fizetni, a sokszorosát, ha számla nélkül megy, ha ismeretlenek a tarifák, és ha így aktív részesei vagyunk a hallgatólagos korrupciónak, amitől mindenki szenved, és ami mégis mindenkinek megfelel. Ezt a kádári izét tervezik most éppen egyértelműsíteni – csak épp nem marad majd rezidens az országban, aki élne a nagyszerű lehetőséggel.

Íme, soha nem múló közös hazugságaink emberorvosi lova, a hálapénz. Amelyet az államosított egészségügyben a piacot imitáló elvárás működtet, életben tartva amúgy a teljes ágazatot. Utólag adva nem bűncselekmény a hálapénz, neeem, csak előre az, vesztegetés, dacára annak, hogy véletlenül sem »hálából« adom, hanem – államilag pontosan, jéghidegen kikalkulálva – ezzel egészítem ki a szolgáltatást nyújtók siralmas fizetését, plusz így igyekszem jobb szolgáltatást vásárolni a jövőre nézvést.

Ne a keményen dolgozó kisemberekkel fizettessék meg? Dehogynem. Csak előtte öntsünk tiszta, piaci viszonyokat a piszkos kórházi pohárba.”