Feltárták az Erdélyi Fejedelemség követségét Isztambulban
Ma tartják a magyar–török kulturális évad zárógáláját Ankarában, ahol Orbán Viktor és Sulyok Tamás közösen képviseli Magyarországot.
Magyarországnak azért nem kell nagymecset, mert már most sem vagyunk önmagunk. Az életünk, a kultúránk mindenről szól, de egyre kevésbé rólunk, magyarokról.
„Minden ellenkező híreszteléssel szemben bölcs dolog a keleti nyitás, de nem ilyen áron. A gazdasági haszonért gazdasági haszonnal fizessünk, ne mecsetes honfoglalással! (Ami egyébként kísértetiesen hasonlít az erdélyi-székelyföldi hagymakupolás invázióhoz: román embert hírből sem halló földeken emelnek ortodox monstrumokat a békétlen egymás mellett élés jegyében.) Ma egy nagymecset, holnap tíz másik. Ne legyen kétségünk, ha ezt a szelencét kinyitjuk, nem lesz megállás. Elég, ha tekintetünket a »fejlett Nyugatra« fordítjuk. A németeket lehet tisztelni gazdasági eredményeikért, de amit ezen a fronton tettek, kétségbeejtő. Félő, erre csak akkor fognak rádöbbenni, mikor Németország már nem német ország lesz. (...)
Magyarországnak nem azért nincs szüksége nagymecsetre, mert iszlámfóbiája lenne. Nincsenek előítéleteink, és azt hiszem, túlzottan rossz tapasztalataink sem. Európa talán legbefogadóbb országa voltunk mindig. (Egyebek között ez vezetett Trianonhoz…) De a befogadás nem jelentheti azt, hogy valamiféle elfajzott kedvesség, tolerancia jegyében átadom a hazámat az érkezőnek, alávetem magam az ő szokásainak, vallásának, de legalábbis a sajátomat kútba dobom. Eközben pedig gyermeket nem vállalok, mert az nyűg, szüljön csak a bevándorló vagy a menekült. Európa beteg, vezetői viszont roppant elégedettek magukkal.
Magyarországnak azért nem kell nagymecset, mert már most sem vagyunk önmagunk. Az életünk, a kultúránk mindenről szól, de egyre kevésbé rólunk, magyarokról. A nagyvilágnak gyakran egy olyan szégyellni való, bűnös ország képét mutatjuk, amelyek valójában nem minket ábrázolnak, még ha néhányan azonosulnak is vele. Mi a Hunyadiak, Szondy Györgyök, Szent Istvánok, Koppányok, Kossuthok, Görgeyk és az ’56-os felkelők népe vagyunk. Csak ezt nem szabad megmutatnunk a világnak. Toldiról, Tóth Ilonáról nem készülhet film, állami pénz ilyesmire valahogy soha nem jut. Bűntudatközpontokra viszont mindig akadnak fölös milliárdok. Lengyel László téved: magyarnak lenni nem szégyen, hanem dicsőség.”