Új népvándorlás küszöbén

„Nagyon komoly erkölcsi dilemma, aminek politikusaink sajnos sokszor nem látszanak tudatában lenni (a »mieink« sem), hogy a sérült mentális állapotú nemzet igényeihez alkalmazkodó, sőt azt kihasználó politikai módszerek e sérüléseket majdnem törvényszerűen tovább súlyosbítják, noha sokkal inkább azok gyógyítására volna szükség. A cinikus, indulatgerjesztő politikai technológiák, azok apostolaival egyetemben, pártsemlegesen elterjedtek, mert ezek látszanak hatékonynak. Itt csak jelezni tudjuk, hogy ez a rövid távú szemlélet milyen öngerjesztő negatív mentális spirálokhoz vezet(het). Akkor, amikor sok más mellett éppen a bevándorlás kihívása is mentálisan, kulturálisan, gazdaságilag – és demográfiailag – egészséges, erős magyarságot kívánna. Hiszen éppen ez, és csak ez tehetne alkalmassá arra, hogy integráljuk a minden elhárító technika ellenére elkerülhetetlenül hozzánk érkezőket. Míg ellenben a fogyatkozó, gyanakvó, reményét vesztett nemzet, kiürülő házaival, ki nem használt gazdasági lehetőségeivel éppenséggel mágnesként vonzza más régiók demográfiai többletét.

A magyar nemzet története során néha nyertese, végül azonban egyértelműen vesztese lett a »más nyelvű és szokású« népek befogadásának. Nemzetstratégiai szempontból lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy az ezeréves ország szétdarabolását elsősorban az időről időre szörnyű vérveszteséget szenvedő magyarság pótlására befogadott szomszéd népek irredentizmusa okozta. Akiknek befogadása, sőt becsábítása annak idején elkerülhetetlennek látszott. Szent István idejében a Kárpát-medencét be kellett népesíteni, amihez rengeteg emberre, tudásra, munkás kézre volt szükség. A más nyelvű és szokású népek betelepítése nemcsak elviselhető, de parancsoló szükségszerűség volt. A tatárjárást követően ismét, a török kiűzése után megint. A hazai vérveszteség és más népek demográfiai feleslege akkoriban jól kiegészítette egymást. Az elit latinul intézte az ország ügyeit, odahaza meg mindenki úgy beszélt, ahogy akart. Ám − Orseolo Pétertől merániai Gertrúdon át a Habsburgokig − még így is konfliktusokat okozott az idegenek beáramlása.

Ma a nemzet léte vagy nem léte múlik azon, hogy ebben az összeszűkült hazában, ami megmaradt számunkra, a magyar nyelv és a magyar szokások maradjanak meghatározók. E sorok írója, majd minden őse német lévén, nem mondhat mást, mint hogy szívesen látjuk, aki sorsunkat, értékeinket vállalja, aki közösen akarja (újjá)építeni országunkat. De ahhoz, hogy ez így történhessen, itt és most erős magyar társadalomra van szükség. Igen, befogadóképességünk megteremtése érdekében is, a legújabb »nemzeti konzultáció« 12. pontjában megfogalmazottak szerint »bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására«. Akinek, mint Gőgös Zoltánnak, ez maga a nácizmus, azzal – hm… még hosszú, fárasztó nemzeti konzultációkra lesz szükségünk.”