Kié Magyarország?

KIÉ MAGYARORSZÁG?

Most, hogy már szinte mindent lerágtak a bevándorlás-gumicsontról, azért vegyük figyelembe talán azt is, ami egy jogállamban a legfontosabb volna az ilyen kérdések tisztázása érdekében. Próbáljunk meg tárgyilagosan, a jogállami keretek durva megsértése nélkül válaszolni a címben megfogalmazott egyszerű kérdésre: Kié Magyarország?

Első körben ez az ország közjogilag a magyar állampolgároké, akik között az országban velünk együtt élő nemzetiségieken kívül sok külhoni magyar is van. Vannak tehát etnikailag nem magyar polgáraink és a honosított magyarok között is vannak nem kevesen, akik jogilag gazdasági bevándorlók... Milyen alapon kéne tehát diszkriminálni? Etnikai alapon? Netán a bevándorlók vagyoni helyzete vagy képzettsége szerint... Melyik igazságtalanabb?

Mikor Budapest világváros lett a századelőn még az egész térségben vonzó karriernek tűnt ide költözni és szerencsét próbálni, szerbeknek, tótoknak, románoknak, bárkinek. Ma látunk erre példákat? Még az afrikai menekültek is tőlünk nyugatabbra igyekeznek, minket tranzitnak tekintenek. Bárcsak sokan tartanák célországnak kis hazánkat, mert az egyértelmű jele volna annak, hogy erős, gazdag és vonzó az ország!

Lépjünk gyorsan tovább, mert remélhetőleg senkinek sem volt célja a külhoni magyar gazdasági bevándorlás diszkriminálása, de ugye van jó pár etnikailag egészen máshonnan származó magyar állampolgár is... Magyarország miért ne lenne az övék is? Pontosan ezt jelenti az, hogy magyar állampolgárnak ismertük el őket! Az olcsó demagógián túl valaki vizsgálta komolyabban közgazdaságilag és szociológiailag azt, hogy miért lenne rossz a bevándorlás egy közismerten csökkenő népességű országban?

A jelenlegi magyar állampolgárok között szerencsére vannak olyanok is, akik évekkel ezelőtt kifejezetten gazdasági bevándorlóként jöttek ide, például arab orvosok, török kebabosok éppúgy mint ázsiaiak … vagy akár amerikai bevándorlók, akiktől a jogegyenlőség alapján nyilván ugyanúgy védenünk kellene a magyar érdekeket és munkahelyeket, mint az afrikai bevándorlóktól.

Talán érdemes lenne pár komolyabb számítást végezni, alaposabban kutatni, hogy a magyar gazdasági és kulturális értékekre mondjuk az utóbbi 25 évben kik jelentették a nagyobb veszélyt, melyik etnikai csoporthoz tartozó bevándorlók idegenítettek el nagyságrenddel több közvagyont, kik fenyegették jobban hagyományos kultúránkat: a kínai boltosok vagy a nyugati bevándorlóként itt dolgozó cégvezetők? Netán bankvezetők, külföldi bankok tulajdonosai, kereskedelmi tévék vezetői – hogy mást most ne is emlegessünk.

Mi a nagyobb veszély: a bevándorló emberek vagy a globálisan kivándorló profit? Készült erre nézve bármilyen felmérés vagy összehasonlítás, vagy csak össze-vissza handabandáznak, akik most a témáról bármilyen előjellel nyilatkoznak? Vajon kik viszik ki adóparadicsomokba legnagyobb mértékben az itt szerzett vagyonukat, kik felelnek azért, hogy a témával foglalkozó elemzések szerint Magyarország az offshore vagyonkiáramlásban nemzetközi összehasonlításban is élen jár? (Csak a magánemberek vagyonkimentését illetően, tehát a multikat nem beszámítva „európai szinten Oroszország után a második” helyen állunk.

Van épeszű ember, aki elhiszi, hogy mindezért a harmadik világból érkező bevándorlók felelnek vagy akár arányban lehetne a velük kapcsolatban megfogalmazott legdurvább riogatás bekövetkezése esetén annak teljes költsége, illetve az általuk okozott bármilyen gazdasági „kár” az utóbbi huszonöt év globális vagyonkiáramlása által okozott kárhoz képest? A nyilvánvalóan egyenlőtlen és előnytelen feltételekkel kötött szerződések nemzetgazdaságot terhelő következményei aligha okoztak kevesebb kárt mint pár ezer menekült.

Hogy jön ez ide? Nagyon egyszerű: amit most világszerte a bevándorlás problémájának neveznek, valójában a gyarmatosítás problémája és nemcsak a harmadik világra nézve, hanem itt Kelet-Európában, a második világban is. Az a tét, hogy ki kit gyarmatosíthat és milyen alapon. Másként mondva, ha azt nézzük, kinek a tulajdonát képezi a magyar gazdaság, a magyarországi piac, akkor meghatározó szektorokban (bankok, kereskedelem, média, nagyipar, nagyüzemek) többnyire szemérmesen annyit mondanak nekünk, hogy a magyar gazdaságban meghatározó a „globális” cégek szerepe és az ezzel összefüggő export-import-függőség, ami valójában annak palástolása, hogy az ország gazdaságilag nem szuverén, illetve nagyrészt a külföldi tulajdon határozza meg. Még az sem szükséges, hogy a tőke, az itt működő cégek és a hazai piacok (kereskedelem) nagy többsége külföldi tulajdonban legyen, hogy meghatározó szerepet kapjon a külföldi tulajdon a gazdaság szerkezetében, illetve az úgynevezett „globális” gazdasági szempontok és érdekek egyoldalúan érvényesülhessenek a hazai érdekekkel szemben (pl. a forint árfolyamára gyakorolt nyomás, hitelminősítői értékelések, stb.)

Legalább az idegenekkel való riogatásban jól jönne valami minimális következetesség, hogy például az afrikai és amerikai gazdasági bevándorlókat egyenlően kezeljük a velük kapcsolatban vélelmezhető nemzetgazdasági károkat tárgyilagosan mérlegelve. Persze jobb lenne egyáltalán nem riogatni ilyesmivel, mert történelmünkből illene tudnunk, hogy ez az ország mindig akkor volt erős és gazdag, amikor kimondottan befogadó, integráló ország volt. Ez derül ki István király intelmeiből, ilyen volt Mátyás és a reformkor Magyarországa. Utóbbi szabadságharcának vereségét nem kis mértékben pont annak köszönhette, hogy birodalmi érdekek mentén sikerült a magyarsággal szembe fordítani a nemzetiségek jelentős részét. Az idegenektől való rettegés mindig minden országban a gyengeség és a hanyatlás jele, amit itt Európában minimum a Római Birodalom óta illene tudnunk.

MIÉRT FIZETJÜK AZ ORSZÁG MINISZTERELNÖKÉT ÉS MIBŐL?

Mindezek alapján közjogilag, erkölcsileg, történelmileg és gazdaságilag egyaránt durva tévedés az a miniszterelnöki jelszó, hogy „Magyarország a magyaroké”. Kérdés: ki fogja akkor itt megvédeni a polgári értékeket a szélsőségektől? Próbáljunk egy pillanatra elvonatkoztatni attól, ami egy ilyen szlogennek nyilvánvaló pártpolitikai üzenete lehet és ami minden szélsőjobboldali mozgalom fő szlogenjévé teszi az ilyen típusú jelszavakat. Tegyünk úgy, mintha lehetne bármi vállalható értelme ennek a mondatnak és vizsgáljuk meg közjogilag ennek esélyeit. Mert ugye alkotmányos rendünk garantálná például azt, hogy a sok generáció óta velünk élő nem magyar etnikumú nemzetiségek is államalkotó részei a nemzetnek, mely ezek szerint nem csupán etnikai alapú. Mi több: nem is csak az országban születőknek alanyi joga, mivel etnikailag egyáltalán nem magyar származású külföldiek is megszerezhetik az állampolgárságot. Mert közjogilag Magyarország hál'istennek nem csak a magyaroké. Ehhez elég átolvasni az Alaptörvényt, abból elég egyértelműen kiderül.

Vegyünk nagy levegőt és lépjünk még tovább. Gazdaságilag nézve még kínosabbnak tűnik azt mondanunk az itt élő külföldi állampolgároknak, akik nem kevés adót fizetnek ebben az országban, hogy az adójukat köszönjük szépen, zsebre vágjuk, de rájuk etnikailag vagy kulturálisan nincs szükség országunkban... (Itt kell megjegyezni: a harmadik világból érkező bevándorlók jelentős része nem jóléti államban szocializálódott, nem elkényeztetett fogyasztóként nőtt fel és emiatt sokkal keményebben készek dolgozni a megélhetésért mint drága honfitársaink nem csekély hányada. Ezeknek a messziről jött embereknek általában az a munka sem túl nehéz vagy szégyenletes, aminek elvégzéséhez a magukat felsőbbrendűnek vélő európaiak általában túl finnyásak vagy túl elpuhultak. Szem- és gyomorforgató szólamok puffogtatása helyett mondjuk ki szépen: az európai bevándorlás egyik fő oka régóta pontosan ez. Zárójel bezárva.)

Rögzítsük a tényt: a miniszterelnök és az államapparátus fizetésében az itt élő külföldiek adója, sőt, még a turisták és az illegális bevándorlók áfája is benne van. Amikor például egy bevándorló vonatjegyet, kenyeret vagy bármit vesz nálunk, azzal lényegében magyar adófizetővé válik. Ha ezek az emberek csak egy forint áfát kifizetnek, ugyan milyen jogon lehetne ingyenélőkként kezelni őket ebben az országban? Pláne közalkalmazottként, vagyis az ő pénzükből nem illene ilyeneket mondani... Álljon már meg egy pillanatra ez a durván kukluxklánosodó fáklyásmenet! Ha már magasabb elvek nincsenek, legalább anyagias alapon ne engedje itt meg magának semelyik közjogi méltóság azt a luxust, hogy „idegenek” által is fizetett adóból csináljon idegenellenes propagandát, méregdrága konzultációt ésatöbbi. Egyszerűen nincs hozzá joga, nem ezért fizetik. Vagy az lenne a korrektség minimuma, hogy akkor a külföldiek például ne fizessenek Áfát!

A miniszterelnök egyébként akkor sem nyilatkozhatna tulajdonosként, ha az ország egy cég lenne. Annak a cégnek ugyanis tízmillió társtulajdonosa lenne, akiknek ő közjogilag alkalmazottja és nem törzsfőnöke vagy bölcs vezére. Illetve egy tízmilliomod részben persze társtulajdonos is, de maximum annyiban. Miheztartás végett nem árt néhanap emlékeztetni erre, ami szintén közjogi tény lenne, ha nem feledkeznének meg olyan sokan róla nap mint nap. Nemcsak a miniszterelnök, de azok is, akiket ellentáborként köt le napi szinten mindaz, aminek egy jól működő demokráciában semmi jelentősége nem lenne. Az aktuális gumicsont. Például, mi a személyes véleménye Orbán Viktornak a bevándorlásról vagy bármiről. Borozgatás közben beszélgetve talán az ilyen kocsmai megközelítés legitimnek tűnhet, de ha a közélet naprakészen ilyen szintre redukálódik egy országban, hogy ki tud nagyobbat mondani, vagy miről miként vélekedik valamelyik állampolgár, akit történetesen azért fizet a köz (ide értve az „idegenek” által befizetett adót is), hogy kormányzati munkát végezzen – hát az már sokkal nagyobb baj és lényegesen komolyabb veszély országunk sorsára nézve mint bármilyen vélt idegen fenyegetés.

Jelentkezzen, aki ebben Orbán-ellenességet vél felfedezni – legalább tudni fogjuk, hogy fogalma sincs a népképviseleti rendszer működéséről és a kormányfő alkotmányos funkciójáról, amire nézve aligha enyhítő körülmény, ha az országban nagyon sokan vannak így ezzel, akár az Orbán-fóbiás oldalon is, akik nagyon szeretnek hivatkozni a demokráciára, amiről felvetésünkből is szépen kiderül mennyi fogalmuk van a gyakorlatban.

Miközben a magyar kormány főállásban aggódik a bevándorlás veszélye miatt -hogy mást ne mondjunk- Törökország nemzetközi összehasonlításban is jó színvonalon fogad be több mint kétmillió (!) menekültet, zokszó nélkül fizetik ennek 6 milliárd dolláros költségét, aminek töredékét téríti csupán a nemzetközi közösség. A tetejébe nem ezzel van tele a világsajtó, hanem inkább a török rezsim bírálatával, úgyhogy hasznot még a médiában sem húznak belőle... (Forrás.) Ebből speciel volna mit tanulni. Érdekes, hogy a világ legtöbb menekültjének befogadása miatt nem szegényedik el Törökország, hanem momentán az egyik legdinamikusabban fejlődő ország nemzetközi összehasonlításban is. Elképzelhető volna, hogy a befogadó országok jobban teljesítenek?

MULTI- VAGY PLURIETNIKUS ORSZÁG?

Globálisan multietnikusnak nevezik a hagyományos gyarmattartó országok ideálisként reklámozott társadalmi modelljét, amiről ugyanakkor bevándorlási gyakorlatukban ezeknek a bezzegországoknak a hatóságai is elismerik, hogy ideáljuk a valóságban egyre nehezebben kezelhető problémahalmaz. Az USA mexikói határán például áprilistól kilövési engedélyt adtak a határőröknek bárkire, aki spontán átlépi a határt és az utóbbi években nagyságrenddel többen haltak meg ott mint például a berlini falnál. A műszaki zár a bevándorlás kezelésének legkevésbé humánus eszközei közé tartozik. Teszik ezt olyanok, akik szinte kizárólag bevándorlók leszármazottai és pár generációval ezelőtt még telepesként irtották az őslakos indiánokat... Akkor hogy kellene értenünk például azt, hogy „Amerika az amerikaiaké”? Közjogilag nyilván úgy, hogy vissza kéne adni az indiánoknak, nem?

Ha már itt tartunk: Szvatopluk utódai miért ne mondhatnák azt nekünk, hogy Magyarország az őslakosoké és ugyan milyen alapon osztjuk az észt mi magyarok, akik itt bevándorlók vagyunk saját történelmi verziónk szerint is, ahogy az iskolában szépen megtanultuk a Honfoglalás fejezetnél... Ugye, hogy nem olyan egyszerű ez a kérdés!

Mégis mit mond a józan ész, milyen modell működhet nálunk? Közép-Európának e szegletére hagyományosan a plurietnikus társadalmi modell jellemző, aminek klasszikus példája a Monarchia volt, ahol valóban több etnikum élt sorsközösségben egy ténylegesen soknyelvű országban, amit nem kéne nagy hirtelen összekeverni a globális gyarmattartás ideológiájaként két-három évtizede propagált multikultival, mely a gyakorlatban -hogy, hogy nem- gazdaságilag, nyelvileg és kulturálisan egyaránt az anglo-amerikai modell uralmát jelenti. Amit persze szigorúan piaci alapon mint a lehető legjobbat szoktak eladni nekünk. Miért is? Nemcsak a világ ellen megnyert két nagy gyarmatháború (leánykori nevén világháború) miatt.

A multietnikus globalizátor modell gazdaságilag a multik társadalma, vagyis fő célját tekintve nem a népek békés egymás mellett éléséről szól, hanem a hagyományos gyarmatosítást mai eszközökkel folytató globális nagytőke társadalmi-gazdasági modelljét propagálják általa. A multikultiban tehát a multi a hangsúlyos elem, a döntő mozzanat. Szó sincs itt a nemzetek számára egyenlő esélyeket biztosító szabadversenyről, mert a TTIP által mellékelt európai ábra is jól mutatja: a világpiacon a hagyományos gyarmatosítók és cégeik egyeduralkodóként dominálnak, gondosan fenntartva nemcsak a harmadik világ kiszolgáltatott helyzetét, de a második világét, azaz a mi kiszolgáltatottságunkat is. Ezt egyébként szakmailag senki sem vonhatja kétségbe, tisztán közgazdasági alapon sem – különösen akkor nem, mikor a TTIP keretében már egészen leplezetlen közjogi formában is el akarják ismertetni a multik előjogait az államok és kormányaik felett.

A TTIP tétje ugyanis az, hogy közjogilag is elismerjék, ami gazdaságilag már most érvényesül, hogy Európa többé nem az európaiaké. Ennyit röviden a multikultiról. Elég megnéznünk, hogyan és kit „választottak” az Európai Unió főkomisszári posztjára: a sajtóban offshore-királynak becézett luxemburgi Junckert, aki elsősorban a globális érdekek képviselője. Ez a multi-stróman Juncker teljesen vállalhatatlan figura, aki kedélyeskedve európai kormányfőket pofoz, fojtogat – pont úgy, ahogy a multik pofozzák és fojtogatják az ő országaikat... és pont annyira igyekeznek jó képet vágni ehhez a megalázó alávetett szerephez az országok vezetői a kamerák előtt, ahogy a gazdasági realitásban és jogalkotásukban is meghunyászkodnak az országainkat megalázó nagytőke erőfitogtatása előtt.

Mit fejez ki mindez, ha nem pont azt, hogy gazdaságilag és nagypolitikai alapon Magyarország nem a magyaroké, de Európa sem az európaiaké. Na és mi mást fejezhet ki az, hogy immár a harmadik Bush ivadék és Mrs Clinton között dőlhet el a nyíltan dinasztikussá vált amerikai elnökválasztás? Mi mást jelentene, minthogy az igazán döntő kérdésekben valamilyen globális elit dönt az USA népe helyett, vagyis: Amerika sem az amerikaiaké. Ezt jelenti kérem szépen gazdaságilag és nagypolitikailag a sokat emlegetett „globalizáció”.

Mi tehát következik abból, hogy a bevándorlás globálisan a gyarmatosítás problémája? Például az, hogy egy nemzeti konzultáció idegenellenes demagógiájával szemben a nyugati multikulti sem vállalható alternatíva. Az sem kevésbé demagóg, csak más okokból az, de történelmi felelőssége a bevándorlás igazi okaiért nem kisebb, hanem sokkal, de sokkal nagyobb.

A valóságban ennél is durvább a helyzet, ha konkrét eseteket nézünk meg közelebbről. Hogy például nagyhatalmi érdekekből (például az iraki, szíriai és jemeni síiták elleni háborúkkal nyomást gyakorlandó Iránra) valakik polgárháborús állapotokat tartanak fenn mondjuk Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy akár Ukrajnában, ahonnan emiatt emberek tömegei menekülnek el - sokan pedig erre hivatkozva keresnek nálunk menedéket, akik nem is onnan jöttek.

Utána meg pont azok csóválják a fejüket, hogy ejnye, minek jön ez a sok menekült, illetve pont azok tesznek úgy, mintha nagyvonalúan és humánusan próbálnának segíteni, akiknek érdekei miatt tartják fenn a világot megosztó ilyen konfliktusok túlnyomó többségét. Érezzük milyen abszurd, hogy konkrétan mi veretjük véresre azt a szír gyereket, akit utána nagy kegyesen megsimogatunk, miután fél családját kiirtották kedvenc nagyhatalmaink politikája miatt... Ezek a szerencsétlen gyerekek ott úgy nőnek fel, hogy eleve feltartott kézzel állnak még a kamerák elé is: biztos, ami biztos. Hátha ezáltal túlélik valahogy a mi jólétünk tragikus következményeit. Meg aztán veszélyes fegyver a kamera is.

Akkor most nézzük meg konkrétan miért jön ide manapság egy afrikai vagy ázsiai! Elsősorban azért, mert országában a gyarmatosítóknak generációk óta olyan korrupt vezetést sikerül fenntartani, mely miatt súlyos egyenlőtlenségek és kilátástalan szegénység a sorsuk (a bérek alacsony szinten tartása és a korrupt vezetés fenntartása a globális cégek elemi érdeke). Közben pedig a tudatukat olyan filmekkel és információkkal bombázzuk, melyek egyértelműen azt sugallják, hogy ők ott nyomorult lúzerek, viszont a mi világunk, illetve a nyugati jólét valóságos Földi Paradicsom. Durva kényszer az indulásra + egy csábító ajánlat, hogy hova jó menni! Mi jön ki ebből a nyugati világ által legyártott egyenletből? Nem a gazdasági bevándorlás? Persze finoman szólva átverés az egész, de tele van vele a média. Mást se látunk benne mint ezt az egyenlőtlenséget, mely a migrációs mozgás fő kiváltó oka.

Lássuk be szépen: ezt a globális egyenlőtlenséget és a róla szóló manipulatív médiapropagandát nem a gyarmatosított népek tartják fenn, hanem az a nyugati civilizáció, melyhez tartozónak valljuk magunkat. Nem ők a felelősek érte, hanem mi, illetve történelmileg elsősorban a hagyományos gyarmattartó országok.
Évtizedeken át importálták az olcsó munkaerőt a harmadik világból, a gyárakban dolgozó bérrabszolgák behívása előtt pedig még nyíltabban rabszolgaként hurcolták el az embereket, elsősorban Afrikából. Utána meg fel vannak háborodva, hogy mit keresnek ott náluk ezek a külvárosi gettókban, ahova szintén ők szegregálták őket, miután kiszervezték a tömegtermelést a harmadik világba, ahol még olcsóbb bérrabszolgákat sikerült találniuk.

Nyilvánvaló, hogy a gyarmatosítás rendszerét és egyenlőtlen feltételeit máig globálisan fenntartó rendszerben a bevándorlás problémáiért sokkal súlyosabb felelősség terheli a multikultit propagáló hagyományos gyarmattartó országokat. Viszont ha mi magyarok európaiként és NATO-tagként szeretjük kivenni a részünket a „győztesek” oldalán a jóléti civilizációból, nem ártana tudomásul vennünk, hogy ezáltal a világ gyarmatosításából is kivesszük a részünket, amiért felelősséggel tartozunk.

A fogyasztás civilizációja nemcsak távoli országok népeit gyarmatosítja, hanem az egész bolygót. Akkor végső soron kié a Föld bármelyik országa? A harmadik évezred küszöbén átesve illene feleszmélni már, hogy ez az ország sem csak a magyaroké. Még csak nem is a magyar állampolgároké vagy az itt éppen adót fizető embereké... hanem az országban élő összes többi élőlényé. Ugyan milyen jogon zárnánk ki őket mintha betolakodók vagy élősködők lennének a Kárpát-medencében, mikor elég nyilvánvalóan pont fordítva van: mi élünk belőlük és mai tudásunk szerint ők előbb voltak itt. Ők az őslakosok. Ökológiailag mi emberek itt gazdasági bevándorlók vagyunk, mégpedig a legdurvább fajtából... Ezzel egyébként pár generációval korábban valamicskével jobban tisztában voltak az itt élő emberek, de ha mi nem látjuk be és nem vonjuk le ebből a kellő konzekvenciát záros határidőn belül, akkor inkább ne is beszéljünk a jövőről, mert olyan itt nem lesz.

Pedig az Alaptörvény e tekintetben kimondottan előremutató, más alkotmányoknál progresszívabb módon fogalmazza meg, hogy végső soron nemcsak az itt élő embereké ez az ország, hanem ennél sokkal mélyebb és szélesebb sorsközössége minden itt élőnek: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.”

Szó sincs róla, hogy tulajdonunk lenne: ezt az országot mi megőrzésre kaptuk - elődeinktől és ... utódainktól. Szóval nemcsak a magyaroké és nemcsak az itt élő embereké az ország. Ehhez kéne inkább tartanunk magunkat, ha már alkotmányba foglaltuk. Ahogy a kereszténységet is, ami alapján még egyértelműbbnek kellene lennie, hogy kié „az ország, a hatalom és a dicsőség”, amire naponta hívő emberek százmilliói mondanak áment. Értik vajon, miért fohászkodnak e szavakkal a Sorsok Urához mikor a Miatyánkot mondják?

Pedig az egész kérdés annyira egyszerű lenne, ha a közbeszédben most nem feszülnének rá ilyen bután: nyilván nekünk magyaroknak is olyan országban jó élni, ahol mindenki otthon érezheti magát. A gyümölcsfák, a szőlő és a paradicsom sem tiltakoznak, hogy elvesszük a termésüket, a gazdagságukat. Pedig sokkal inkább elvesszük mint amennyire bármilyen bevándorló elvehetne tőlünk bármit. A természet sem panaszkodik, hogy itt élősködünk rajta, hanem bőkezűen ad mindenből és otthont ad nekünk embereknek, akik ezen a földön mindannyian gazdasági bevándorlók vagyunk.