„70 éve ért véget a II. világháború Európában. Több mint 50 millió halottjának sokkja vezetett többek között oda, hogy Európában sokan belátták: a háborúknak nincsenek győztesei. Az igazi győzelem a háború megelőzése, a legjobb stratégia, ha megtaláljuk a módját, hogy bajaink, nézetkülönbségeink, ellentéteink másképp ütközzenek és másképp oldódjanak meg. Ebből a gondolatból született a német-francia megbékélés és az Európai Unió. Azóta, majd háromnegyed évszázada, Európában nem voltak háborúk azokban az országokban, amelyek tagjai lettek ennek az Uniónak. Amelyek nem, azok jó részében voltak.
Háborúk, polgárháborúk, forradalmak. Közel félmillió ember halt meg ezekben a konfliktusokban az Unió határain kívül. Boszniában, Horvátországban, Szerbiában, Koszovóban (összesen több, mint 300.000-en), a görög polgárháborúban és puccsokban (150.000), 1953-ban Berlinben (200), 1956-ban Magyarországon (több, mint 3000), 1968-ban Csehszlovákiában (100), 1989-ben Romániában (1100), Ciprus török megszállása során (több ezer) és újabb ezrek most Ukrajnában. Ajánlom azok figyelmébe, akik összekeverik azt, hogy az EU nem tökéletes, hogy sok javítanivaló van rajta, hogy sok belső feszültségünk megoldatlan, azzal, hogy az EU megbukott, hogy elnyomó brüsszeli hatalom, hogy jobb lenne kívül. Minden hibája és esendősége ellenére lenyűgöző az Unió sikere, ami ezt a világháborúban tönkrevert kontinenst azzá tette, aminek ma látjuk.”