A rendőrök sem örülnének, ha minden trükkjük rögzítve lenne

„Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság, tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja.  Hogyan egyeztethető össze a bírói függetlenség a számonkérhetőség követelményével?

Ez az egyik legnagyobb vita a nemzetközi irodalomban is az utóbbi évtizedekben az igazságszolgáltatás működése kapcsán. A függetlenséget a bíróságok működésének liberális elveként szokták megnevezni, és azt szokták mondani, hogy az érem másik oldala a demokratikus oldal, ami a számonkérhetőség. Ez azt jelenti, hogy sem a végrehajtó hatalom nem gyakorolhat befolyást a bíró döntésének érdemére, sem a törvényhozó hatalom nem veheti át a bíró döntési jogköreit. A bíró mindenki mástól függetlenül hozza döntéseit, egyedül a törvényeknek van alávetve. Függetlenség nélkül olyan önkényes ítélkezés jöhet létre, ami például a kommunista rendszerekben működött. Az állam politikai céljai érdekében használhatta a bíróságokat, ahogy azt a koncepciós perek gyakorlatából ismerjük. A számonkérhetőség viszont egy fontos demokratikus szabály, ami nem a konkrét ügyek érdemi döntésének a számonkérhetőségét jelenti, hanem a működés számonkérhetőségét, vagyis azt, hogy a szervezet felépítése, a szervezeten belül a bírák kiválasztásának folyamata, az előrelépés rendszere, átlátható, normatív feltételeken alapuljon. A közösség által fenntartott igazságszolgáltatás nem válhat ugyanakkor egy kaszt belső törvényei szerint működő, mindentől független szervezetté. Ahol a számonkérhetőség nem érvényesül, ott tendencia szerint jelentkezik az ítéletek elhúzódása, a diszfunkcionalitás, a pazarló, értelmetlen pénzköltés és általában az ésszerűtlen működés. Hiszen senki nem kéri számon, hogy a közpénzeket milyen hatékonyan használják fel. Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás jól működjön, nélkülözhetetlen elem, hogy közbizalom vegye körül. Ez a bizalom azonban jelen pillanatban a világ számos pontján hiányzik.

Hogyan lehet megnyerni a társadalom bizalmát?

Nyugat-Európában nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy ezt megteremtsék. Hollandiában 2013 óta működik egy olyan rendszer, ami gyorsított utat biztosít a büntető ügyeknek. A havonta beérkező tizenötezer bűncselekményből tizenegyezret bírálnak el gyorsított eljárás útján, ami azt jelenti, hogy a gyanúsított elfogásától vagy személyének megismerésétől számított öt napon belül eldöntik, hogy milyen úton menjen tovább az eljárás: elegendő-e egy ügyészi megrovással, vagy vádemelés elhalasztásához hasonló intézménnyel elbírálni az ügyet, vagy tárgyalást kell kitűzni. Ez a miénkhez képest alapvetően más, holisztikus megközelítése a büntetőeljárásnak, ami nem pusztán eljárásjogi logikából építkezik, hanem a helyreállítás a célja. A helyreállító igazságszolgáltatás központi gondolata, hogy a bűncselekménnyel megbomlott társadalmi rend helyreállítása lehet a legoptimálisabb cél az esetek többségében. Persze van olyan eset, ahol a megtorlás az egyetlen megoldás, de az esetek többségében az nem segít sem az áldozaton, sem a társadalmon és nem segíti az elkövetőt sem a visszailleszkedésben. Ahol lehet olyan megoldást találni, amely növeli annak esélyét, hogy a terhelt ne kerüljön újra bíróság elé, ott azt kell alkalmazni.”