Mi hát a magyar?
Idézet Kodály Zoltántól, A magyarság a zenében című tanulmányából:
„A zenész »nascitur et fit«, kiművelése soká tart és sohasem kész. De vajon a magyarságot készen kapja bölcsőjébe? Nem. Születése még senkit sem tesz magyarrá. Azért is meg kell dolgozni.”
Hogyan cseng ma ez a gondolat? Vajon egy magyar zsidó, magyar szlovák, magyar cigány ma nem hallaná-e ki belőle a kirekesztés szándékát? (Kihallja. Ki van próbálva.)
Egyáltalán, mit akart ezzel Kodály mondani, és amit akart, akkor érvényes volt-e, érvényes-e ma?
Hogy mit akart, az talán kikövetkeztethető. Kodály szerint magyarnak lenni: egy értékhalmaz birtokosának lenni. Márpedig ezeket az értékeket munkával kell birtokba venni. Olvasni kell, zenét hallgatni, országot járni. Idáig rendben is van. De van-e tovább? Az idézett szöveg a Szekfű Gyula szerkesztette, Mi a magyar című kötetben jelent meg, ebben pedig a szerzők egy önálló, és persze alapvetően pozitív nemzetkaraktert próbáltak felrajzolni. Eszerint magyarnak lenni azt jelenti, hogy az ember megfelel ezeknek a pozitív tulajdonságoknak? Felnő hozzájuk? Melyek ezek? És aki nem felel meg nekik, az már nem is magyar? Ha gazember, már nem is magyar? Ha nem magyar, akkor mi?
Lépjünk még tovább. Magyarnak lenni – vajon kötelezettségek örökösének lenni is? Minden magyar felelős minden magyarért? Mit jelent ez a felelősség? Hogy segítenem kell, vagy hogy felelős vagyok a tetteiért? A jelenért is, a múltért is?
Pedig mintha értenénk Kodályt. Mintha nagyon rokonszenvesen hangzana, amit mond. De ahogy közeledünk a mondatai felé, mint a Nagyítás című film főhőse előtt a lefényképezett gyilkosság, eltűnik, a részletekben felolvad a tartalom.
Magyarnak lenni: kiterjesztés vagy kizárás? Sem ez, sem az, hanem: micsoda? Itt dobog a fülünkben ez a kérdés. Nagy jelentősége van annak, hogy milyen választ találunk rá.