Máig nem tudom, hol van a porszívó a lakásban

„Amikor vidéken vagyunk, mindig ágyba viszem a feleségemnek a kávét, de fontosnak tartom, hogy Anikóval legyenek lopott perceink, amikor csak kettesben vagyunk, és beszélgetünk. Ő nemcsak a feleségem, a társam, hanem a legjobb barátom is. Persze nem mindig egyszerű együtt, ezért is fontosak ezek a beszélgetések. Ilyenkor minden a helyére kerül. Például az is, hogy miért nem tudom máig, hol van a porszívó a lakásban. Egyikünk sem könnyű természet, de szerencsére mi megőriztük a kapcsolatunk jellegét. Azt szoktam mondani, a házasságunk máig olyan mint egy kamasz szerelem. (…)

Eleven gyerek voltam, a focipályát szívesebben látogattam, mint az iskolát. Előfordultak olykor nagy baráti kimaradások is, amiért alaposan megmosták a fejemet. A szabályok viszont világosak voltak, és a szüleim példája máig élénken él bennem. Ezt próbálom otthon is követni, bár elismerem, hogy a lányaim mindig levesznek a lábamról. Ha rossz fát tesznek is a tűzre, ha rám néznek, mindig elérzékenyülök, és azonnal mindent megbocsátok. (…)

Negyvenéves koráig az ember hajlamos azt hinni, hogy halhatatlan. Aztán ötven fölött rájön, hogy az élet véges. Mostanában tűnt fel, hogy nem csupán esküvőkre, keresztelőkre, baráti összejövetelekre járok, hanem temetésre is. Ezért figyelek oda jobban az egészségemre. Ma már tudom, hogy az életnek megvan a maga rendje, természetes sodrása, nem lehet mindent irányítani és eltervezni, és bölcsebb dolog ezt tudomásul venni, mint félresöpörni.”

*

A cikk a Story magazin április 23-ai számában jelent meg.