„A »demokratikus« ellenzék dicséri Európát, a fideszes érdekcsoportok zsebre vágják Európa pénzét, miközben szidják az édesanyját (ez az ügyesebb taktika), a Jobbik ebből kimarad (szegény, fiatal, kívülálló): csak a Jobbik tetszik autentikus »nemzeti« pártnak. Sem illúzióival, sem a bugyellárisával nem kapcsolódik a gyűlölt Nyugathoz. (A Nyugatot nálunk még azok is utálják, akik oda menekülnek a nyomor elől – s aztán tapasztalják is ott, milyen hitványan bánnak velük, s a lenézett színesbőrűek körletébe szorítják őket.)
Az alapvető tény – hogy tudniillik édes hazánk ún. versenyképességének egyetlen záloga a magyarországi dolgozók alacsony bére – senkit nem lelkesíthet a jelenlegi európai, azaz magyar rendszer iránt, akinek még maradt egy csöpp esze. Cselédnemzet lettünk, akár oly kevéssé szeretett kelet-európai sorstársaink. Az emiatt érzett harag a Jobbik növekvő sikerének titka, és erre a haragra bőven van ok. Természetesen a Jobbik nem tudja és valószínűleg nem is akarja megszüntetni ezeket az okokat, de legalább van némi összhang a politikai dumája és a népi érzelmek között.
A Jobbik nem beszél sokat, viszonylag passzívan alkalmazkodik a közhangulat hullámveréséhez – a saját népszavazási kezdeményezése sokkal intelligensebb, mint a »demokratikus« ellenzék katasztrofális 19 pontja, és kihasználja kitaszított helyzetét arra, hogy nem kell róla a nyilvánosság előtt vitatkoznia, hiszen akkor lelepleződnék a dolog csaló inkonzisztenciája –, és a maga hallgatag módján (a hallgatás paradox harcmodorát már Szálasi is jól használta) egyre inkább beépül a népéletbe.
Csalárd, látszólagos tőke- és hatalomellenessége népszerűvé teszi az elkeseredett fiatalság körében, amely a baloldaliakkal és a liberálisokkal együtt tüntet a fideszes korrupció ellen, majd a legszélsőbb jobboldalra szavaz. (Ha szavaz egyáltalán.)
A nyájas olvasónak le kell nyelnie a keserű pirulát, hogy ki kell mondania: Orbán a kisebbik rossz a Jobbikkal szemben, és ha a nyájas olvasó nem törődik a Jobbik veszedelmével, akaratlanul is hozzájárul Magyarország végromlásához. S arról se feledkezzünk meg, hogy a két szélsőjobboldali irányzat (nem lényegtelen nézeteltéréseit most figyelmen kívül hagyva) együttesen többségben van ma Magyarországon. Több figyelem kíséri itt valamelyik érdektelen fideszes fószer Gucci-táskáját, mint azt az apróságot, hogy az ország szélsebesen fasizálódik.
Kínos dolog lenne a butaságba belepusztulnunk.”