Ez a Brüsszel leckézteti Budapestet? Komolyan?
Nem Didier Reynders az első uniós bürokrata, aki azután keveredett korrupciós botrányba, hogy bőszen kritizálta Magyarországot. A híres lebukások azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Azért reménytelen a korrupció elleni harc, mert a korrupt gyakorlat nem kivétel, hanem a főszabály.
Az állami tulajdonú vállalatok mindig is a korrupció melegágyai voltak. Ha nincs munkája a sógornak, mert alkoholista, ha a nőd több fizetést meg komolyabb pozíciót akar, csak szólni kell az illetékes elvtársnak, ő megoldja. Az állami cégek a politika másodvonalának - bukott képviselőknek, szeretőknek és családtagoknak - a káderteremtői.
Ha extra megrendelés kell a vállalkozásodnak, támogatás a kölyköd vízilabdacsapatának, jön az illetékes elvtárs, és kijárja. A baloldal 2010-es történelmi vereségében nagy szerepet játszott, hogy kiderült: a soktízmilliárdos veszteséggel működő, folyamatosan pusztuló és züllő BKV egyfajta kifizetőhelye volt a balliberális politikai, gazdasági és kulturális elitnek. Nem lehetnek illúzióink afelől, hogy a többi állami cégnél is ez a jellemző működés. Haverság és rokonság. „Aki nem lop az államtól, az a saját családját rövidíti meg” - így hangzik a nemzeti minimum itt a félgyarmaton.
Azért reménytelen a korrupció elleni harc, mert a korrupt gyakorlat nem kivétel, hanem a főszabály. Az állam működése valójában törvényesített rablás, a politikai pártok közti választás egyetlen tétje az, hogy mohóságuknak határt szab-e az államcsőd, mert ők a falig biztosan elmennek. Vagy görög mintára - hazugsággal és hamisítással - kifulladásig lapátolják ki az állami vagyont.
Paks olyan méretű üzleti vállalkozása a magyar államnak, amihez fogható a következő ötven évben biztosan nem lesz. Ha valaki jó kapcsolatokkal rendelkezik, a félgyarmaton milliárdos lehet. A Fidesz gazdasági hátországában zajló leszámolások sorozata már annak előszele, hogy soha nem látott konc kerül elfogyasztásra. Az oligarchák egymás hátára ágaskodva várják a zsíros falatokat, amelyek leesnek majd Orbán asztaláról.
Ha pedig ez lesz az évszázad rablása, el kell kerülni a lebukást. Úgy döntenek, hogy tizenöt évre titkosítanak minden, értsd: minden szerződést. Az ügyvédek díjaitól a benzinszámlákig. És ez nem elég. Ők ugyanis úgy számolnak, hogy tizenöt év múlva még itt lesznek, és nem igazán akarnak Biszku Béla sorsára jutni. Úgyhogy fölemelik harmincra. Harminc éven keresztül lesz minden államtitok.
Ha megírod, hogy ki mennyit lopott, te követed el a bűncselekményt! Paksból ugyan nem lesz még egy BKV! Nem fog itt a fél ország arról ugatni, hogy milyen ütemben pörögtek a nokiás dobozok a beruházás környékén! Ez már államtitok. Harminc évig. De miért csak addig? Miért nem száz évig? Vagy kétszázig? Mit bohóckodnak velünk? Legalább vágnák a pofánkba, hogy soha a kurva életünkben nem tudjuk meg, mi lett a pénzünkkel, de legalább majd jól bevasalják rajtunk, mint adót.
A cinizmus végső fokát az a kelet felé kacsintgató Orbán hordozza, akinek bár elege van a rothadó erkölcsű Nyugatból, egy apró trükköt azért csak sikerült ellesnie az olaj- és a fegyverlobbi által felvásárolt, hazug, háborús bűnös Bush-kormányzattól: a harminc éves titkosítást a fenyegető terrorizmussal indokolja. Ha egy rablóháborúhoz elég volt, egy rablóberuházáshoz is jó lesz. Orbán Viktor se Putyintól, se Bushtól nem szégyell tanulni.