„A nők győztek. A 20. században még csak átvették a hatalmat, ám a 21. században már uralkodnak is felettünk. És ebbe ők fognak belepusztulni. Dr. Oravicz Csaba vagyok.
Létezésem fiktíven lebegő, mégis kézzel fogható, mint a mai hímek elfelejtett büszkesége. Aggódom a férfiakért, féltem a nőket. A mi mostani helyzetünk könnyedén leírható: olyanok vagyunk a nőknek, mint szukakutyának a csont. Néha szopogatnak minket egy kicsit, néha játszanak velünk egy keveset, majd elásnak jó mélyre. Olyan helyre, amit csak ők ismernek. Aztán ha szükség van ránk, felhúzott orral kikaparnak, hogy aztán kis idő múltával visszatehessenek a sírgödrünkbe. Megmondják, mi legyen otthon, megmondják, mi legyen a munkahelyen, megmondják mindig mindenhol. Közben támaszt várnak, támaszt követelnek, aktus utáni gyors második kanyart. De törött botra támaszkodni nem lehet. Hol van az erőnk, fiúk? Hol van az önbecsülésünk? A nők lázadásának első jeleire összecsináltuk magunkat? Igazítsuk meg a szerelvényt és vasaljuk egyet a gerincen, mert ez így nem mehet tovább: a pokolra jut a női nem.”