Iszlám Állam-konfliktus: el kell menni

Az Iszlám Állam nevű szörnyeteget az Egyesült Államok önhitten ostoba politikája szabadította a világra. De ez a tény nem ment fel minket magyarokat annak kötelezettsége alól, hogy felvegyük a harcot ezzel a szörnyeteggel. A világ már száz éve nem olyan, hogy a globális bajok elöl bárki is elzárkózhatna a saját országába. Az Iszlám Állam itt van a mindennapjainkban – tűrhetetlenül. Nekünk európaiaknak vannak, kell hogy legyenek olyan értékeink, amelyeket bármi áron készek vagyunk megvédeni.

Több mint ötszáz éve már, hogy Kolumbusz Kristóf Amerika földjére lépett. Nyugat-Európa politikacsinálói azóta makacsul hisznek abban, hogy a világ többi népeinek is pontosan olyan társadalmi berendezkedésben kell élniük, mint a nyugat-európaiaknak. Azóta boldogítják a világ népeit, ha azok beledöglenek is (alkalmanként bele is döglenek). A 20. században az Egyesült Államok is bekapcsolódott ebbe a világboldogításba, sőt mára élharcosa e törekvésnek.

Persze nem teljesen önzetlenül. Elöl a katona, mögötte a pap, hátul a kereskedő – így ment ez a spanyol konkvisztádorok idejében, és így megy ma is. A nemes törekvések mögött mindig üzleti érdekek sunnyognak, vagy éppen nyíltan masíroznak.

De az igazi probléma nem ezzel van. Hanem azzal, hogy az a társadalmi modell, amely egy népnél működik, másik népnél nem működik. Újra és újra idézzük emlékezetünkbe Claude Lévi-Strauss tanítását: a hiteink, vágyaink, törekvéseink, félelmeink, szokásaink, problémamegoldó mechanizmusaink kultúránkként eltérő struktúrát alkotnak, e struktúra egyes elemei egymásba kapaszkodnak, egymástól függenek, és az egész struktúrának a megváltoztatásához szükséges idő egyenes arányban áll a rögzülése időtartamával.

A Nyugat-Európában kialakult parlamentáris demokrácia egy adott struktúra terméke, egyes elemei nem emelhetők ki és illeszthetők be konfliktus nélkül egy másik struktúrába. Hogy a konkrét példáról szóljunk: az arab társadalmi modell nem nagyjából egyenrangú individuumok nemzeti közösségére épül, hanem egy mélyen tagolt hierarchiára, amelynek egymásra épülő elemei a család, a nagycsalád, a klán, a törzs és a vallási közösség – akár országhatárokon átnyúlóan is. Az arab világban nem közvélemény van, hanem a törzsi vezetők konszenzusa. A parlamenti demokrácia ebben a struktúrában nem értelmezhető – ha vannak pártok, ha van parlament, az alapvetően más funkciót lát el, mint Európában.

Ahányszor Európa és az USA megpróbálta a maga demokrácia-elemeit áttelepíteni az arab világba, ezzel ugyanolyan káoszt idézett elő, mint ha törvény születne arról, hogy a taxik ezentúl a baloldalon közlekedjenek. Nem jobb vagy rosszabb kultúrákról van szó, hanem a híres-nevezetes másságról – a nyugati világ ezt a másságot nem képes elfogadni.

Az USA elsöprő katonai erejével megdöntötte Szaddám Husszein uralmát – és Irak megkapta helyette a káoszt. Megkapta Szíria is, Líbia is, Egyiptom a szakadék szélén táncol. Az Iszlám Állam ennek a káosznak a szörnyszülötte. Ha úgy tetszik, George W. Bush teremtette Gólem.

Nekünk magyaroknak ehhez nem sok közünk van. Mi inkább az elszenvedői vagyunk ennek a gazdasági érdekek által fűtött nyugati küldetéstudatnak. És mégis el kell mennünk katonának.

Mert akár akarjuk, akár nem, mi az európai kultúra részesei vagyunk. Értékeink vannak, és ezeket meg kell védenünk.