Kikérem magamnak

„Ugyan kérem, mondja a jelenkori klasszikus, a rencerváltás a szokványos nagyhatalmi játszmák… – nem is folytatom, mert az ásítás könnyeitől nem látom a képernyőt. Már csak a rózsadombi paktum hiányzik, vagy esetleg az, hogy Soros csinálta az egészet a Moszaddal és a KGB-vel. A rencerváltás leprázása – olyan apróságok elhanyagolásával, mint a világméretű piaci fordulat, beleértve a keleti tömb ún. reformpolitikáját – a MIÉP-es bácsiktól a trolin az ál-újbaloldali tüntetésszervezők tudatlan frázistömegéig rendkívül népszerű azon a homloklebeny-irtott Magyarországon, ahol magyarázat helyett bűnbakokat szokás keresni. És találni. Magam is értekeztem a rencerváltás kudarcáról, s ezt sikerült (másoknak) belesuvasztani az egyetemes Bogár László-i diskurzus (amelynek példaszerű dokumentuma ez a Spiró-interjú) kontrafaktuális rossz végtelenjébe (minden összeesküvés mögött egy másik összeesküvés húzódik meg), úgyhogy megbántam, hogy akár három szót ummantottam erről az elátkozott témáról.

A MAGYARÍRÓ másik, maradandóan közhelyteremtő gesztusa a „fordított rasszizmus”: az öngyarmatosító és öngyűlölő traccsolás „a keleties mentalitásról” – amelyet szellemtörténeti biccentés kísér a török/orosz hódoltság orientalizáló sebeiről és bűneiről – , és hát persze kit érdekel, hogy a MAGYARÍRÓ két percen belül ellentmond önmagának, amikor a lezsírozottrencerváltás fogalmi keretében óne zsenír vállon veregeti a hősies lengyeleket, akik bezzeg (nem úgy, mint mink, szolgalelkű hun-avar-szittyák) kivívták azt a marha nagy szabadságot, amelynek segedelmével pont olyan német- és oroszellenes soviniszta klikket sikerült édes hazájuk tetejére ültetniük, mint mindig. (Nem szólva a Solidarność nemes hagyományáról, amelyből logikusan következik ugyebár a legagresszívabb munkás- és népellenes politika.)

Pazar élc az az illúziórombolás, amely nem létező illúziókat rombol, és komornyikilag kiszolgálja a kiábrándult közvélemény földalmahodott alattvalói cinizmusát. Hallják már azt az országos recsegést, amelyet az elmeszesedett bólogató nyakszirtek produkálnak? Van-e ámulatosabb, mint a bálványromboló hiperkritikai kesernyésség MAGYARÍRÓI fioritúráival előadott sanyarú banalitás?”